Agyonszúrtak hét középiskolást Kínában

Vágólapra másolva!
Agyonszúrt egy férfi hét diákot, 12-őt pedig megsebesített pénteken koraeste egy középiskolában Kína északi részén – közölték Sanhszi tartomány helyi hatóságai.
Vágólapra másolva!

Egy helyi újság értesülése szerint a támadás akkor érte a tanulókat, amikor kijöttek az iskolából. A BBC szerint az áldozatok többsége 12 és 15 év körüli diák.

Öt lányt és két fiút ölt meg.

Mellettük 12 diák is megsérült.

A gyanúsítottat elfogták: a 28 éves férfi állítólag ugyanennek az iskolának volt a tanulója, és valószínűleg azért ölhetetett, mert a nagyobb diákok bántották 13-14 éves korában.

A hasonló késelős támadások nem ritkák Kínában. Két hónapja egy férfi megölt egy nőt és megsebesített 123 embert Peking egyik bevásárlóközpontjában.