Kórházba került Benjámin Netanjahu

Vágólapra másolva!
Kórházba vitette háziorvosa Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt kedd este néhány vizsgálat elvégzésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Vágólapra másolva!

A kormányfő már második hete szenved magas lázzal és erős köhögéssel járó légúti fertőzéstől, amit a helyi média szerint Jariv Levin turisztikai minisztertől kapott el, amikor a múlt héten közösen egyezkedtek a koalíciós válság megoldása érdekében.

Herman Cví Berkovics, a miniszterelnök háziorvosa néhány vizsgálat elvégzésére utalta be kedden a Hadassza kórházba, ahová nem mentőautóval, hanem személygépkocsival érkezett. Berkovics doktor szerint azért súlyosbodtak tünetei, mert nem feküdte ki betegségét, de Netanjahu tudatánál van, nem nevezett ki helyettest, és élete sincs veszélyben. Kivizsgálás után hazaengedték a kórházból az izraeli miniszterelnököt.

Erről maga Netanjahu tájékoztatta a nyilvánosságot Twitter-üzenetében.

- írta a miniszterelnök helyi idő szerint röviddel éjfél után. Hivatala pedig közleményében arról tájékoztatott, hogy a vizsgálatok során az orvosok enyhe felső légúti vírusos fertőzést állapítottak meg nála, pihenést és gyógyszeres kezelést írtak elő.

A 68 éves miniszterelnök az elmúlt tíz évben többször került kórházba lábtöréssel, arcüreggyulladással, műtéttel távolítottak el követ a húgyhólyagjából, illetve bélpolippal és sérvvel is operálták.