Ultimátumot adott a kormány a lázadóknak Szíriában

Dúma, 2018. február 22. Szíriai civilek épületromok közt a felkelők uralta kelet-gútai Dúma városban 2018. február 22-én, a szíriai kormánnyal szövetséges erők újabb légicsapásai után. A kelet-gútai térséget ezen a napon ért légi- és tüzérségi támadások halálos áldozatainak száma 46-ra emelkedett. (MTI/EPA/Mohamed Badra)
Vágólapra másolva!
Háromnapos, végső ultimátumot adott a szíriai kormány a lázadóknak, hogy elhagyják a még ellenőrzésük alatt álló várost - jelentette csütörtökön a szíriai állami televízió.
Vágólapra másolva!

A híradás szerint a 72 órás ultimátum határidejét szerda éjszakától számolják.

A beszámoló alapján a térség legnagyobb települését, Dúmát ellenőrző Dzsejs al-Iszlám lázadócsoport és a szíriai kormány között orosz közvetítéssel létrejött

tárgyalások holtpontra jutottak.

Szíriai civilek épületromok közt a felkelők uralta kelet-gútai Dúma városban Forrás: MTI/EPA/Mohammed Badra

Ammár al-Hasszán, a Dzsejs al-Iszlám szóvivője csütörtökön elmondta, a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy elhagyják a térséget észak felé, de ők ezt visszautasítják. A kormánypárti média figyelmeztetett: totális offenzívát indítanak Dúma ellen, ha a felkelők nem vonulnak ki onnan.