Túszokat fejezett le, harminc évre ítélték a terrorista migránst Belgiumban

Vágólapra másolva!
Arben Imishti az Iszlám Állam olyan toborzó videójában szerepelt, amelyben 20 brit és amerikai túszt fejeztek le.
Vágólapra másolva!

A bírósági eljárást úgy folytatták le, hogy Arben Imishti nem volt jelen. Sőt, családja szerint a terrorista korábban meghalt a szíriai harcokban.

Az ügyészség viszont nem hitt a családnak és a terrorszervezettől származó üzenetenek sem, amelyben arról értesítették a családot, hogy fiuk „a paradicsomba távozott”.

Az ügyészség szerint ugyani nem először fordul elő, hogy a főként Szíria és Irak területén tevékenykedő terrorszervezethez csatlakozott belga harcosok halálhírük keltésével próbálnak eltűnni a hatóságok elől, majd illegálisan próbálnak visszatéri Belgiumba, hogy elkerüljék az igazságszolgáltatást.