Rátámadt a mentősre egy beteg ellátása közben

Vágólapra másolva!
Egy mellkasi fájdalmakra panaszkodó nő miatt riasztották a birminghami mentőket, amikor is egy férfi rátámadt a nőt éppen ellátó mentősre, aki meg is sérült a támadásban.
Vágólapra másolva!

A mentős munkatársát szintén megfenyegette és szidalmazta a támadó. A 49 éves férfit nem messze fogták el a rendőrök, és jelenleg is őrizetben van, a támadás és közrendi bűncselekmény elkövetésének gyanújával - írja a BBC News.

A mellkasi fájdalmakra panaszkodó nőt egy másik mentős csapat látta el végül és szállította el a kórházba, amíg a megtámadott kollégáik a rendőrségen tettek vallomást.

A mentős könnyebben sérült a karján.

A mentős egyik kollégája szerint az zavarta a támadót, ahogy a mentőautóval leparkoltak, pedig nem állták el az útját.

A mentőszolgálat azt írta a Twitteren, hogy a kollégáiknak rendkívüli körülmények között kell most dolgozniuk, és ellátniuk a bajbajutottakat.

Nagy- Britanniában is gyakori, hogy rátámadnak a mentősökre, ezért a szakmában dolgozók komolyabb büntetéseket sürgetnek az ilyen eseteknél.