Kiutasítják az Iszlám Állam terroristáját

Vágólapra másolva!
A német bíróság úgy döntött, kiutasítanak egy feltehetően veszélyes, az Iszlám Államhoz köthető tunéziai férfit.
Vágólapra másolva!

A férfit azt követően tartóztatták le, miután hazája, Tunézia kérte a kiadatását, ugyanis azzal vádolják, hogy résztvett a 2015-ös tuniszi Bardo Múzeumban történt támadásban - írja a Fox News.

Tavaly augusztusban Hesse állam hatóságai elrendelték már a férfi deportálását az Iszlám Állam által támogatott terrorista tevékenységekre hivatkozva.

A bírósági döntés azonban most született meg.

A szövetségi közigazgatási bíróság elmondta, hogy a német külügyminisztérium nem zárhatja ki annak lehetőségét, hogy hazájában kivégzik a férfit, amit Németország ellenez.

Azonban Tunézia hangsúlyozta évek óta felfüggesztették a halálbüntetést.