Migránsok: Merkel mama, nyisd ki az ajtót!

A család után mennének Németországba
Vágólapra másolva!
Mintegy 150 ember tüntetett az athéni német nagykövetség épülete előtt a muszlim családegyesítés érdekében. Hatalmas transzparensekkel a kezükben követelték, hogy Németország engedje be őket a rokonaik után, akik már eljutottak a nyugat-európai országba. A demonstráción szíriai migránsok és az őket segítő aktivisták vettek részt. Az eseményről a Die Welt tudósított.
Vágólapra másolva!

Miközben Európa nyugati felén, pontosabban egy észak-kelet német kisvárosban szombaton azért tüntettek, hogy

az élősködő, erőszakos, semmirekellő migránsok tűnjenek el az országból,

Görögország fővárosában a migránsok azért tüntettek, hogy Németországba mehessenek, és ott mindenki

egyesülhessen a családjával a muszlim törvényeknek megfelelően. Egy migráns betelepülése ugyanis azt jelenti, hogy az egész családja is betelepül vele.

Ez az úgynevezett családegyesítés folyamata természetes jelenség a muszlimoknál.

A Die Welt tudósítása szerint fejkendős asszonyok, gyerekek és öregemberek gyűltek össze az athéni utcán azért, hogy közvetlenül Angela Merkel német kancellárhoz szóljanak.

- üzenték.

Két tüntető kisfiú Forrás: Youtube

Az egyik kisgyerek kezében lévő transzparensen az áll, hogy a gyerek a "családját akarja", a mellette álló fiú pedig azt követeli, hogy

rombolják le az Európa védelmét szolgáló határokat.

Éhségsztrájk Athénban

November elején hét férfi és hét nő kezdett éhségsztrájkba Athénban a családegyesítés nevében. Azt követelték, hogy a görögök és németek tartsák tiszteletben a családegyesítéshez szükséges legfeljebb 6 hónapos várakozási időt.

- mondta egy 33 éves szíriai nő. Egy másik asszony pedig arról beszélt, hogy 19 hónapja vár arra, hogy a Németországban élő férjével egyesíteni tudják a családot.

A család után mennének Németországba Forrás: Youtube

A Die Welt riportere szerint

a migránsoknak a dublini rendelet biztosítja a jogot

arra, hogy találkozhassanak az uniós országokban élő rokonainkkal. Ma körülbelül 60 ezer migráns van Görögországban, közülük több ezren akarnak eljutni Németországba.