A vezetéstől is eltiltják Ukrajnában azokat, akik tartásdíjjal tartoznak

Vámosok benzincsempészeket keresnek Záhonyban az ukrán-magyar határon, benzincsempészet, ukrajnai benzinár
Az ukrán-magyar határon Záhonynál továbbra is legalább egy óra a várakozási idő (illusztráció).
Vágólapra másolva!
A kijevi igazságügyi tárca tiltólistáján több tízezer ukrajnai lakos szerepel, akik régóta nem fizetik rendszeresen a tartásdíjat. Az év elején hozott törvényrendelet értelmében ők nemcsak hogy nem hagyhatják el az országot, de közmunkára is ítélhetők, sőt a vezetéstől is eltilthatják őket - írta az Ukrajinszki Novini.
Vágólapra másolva!

A rendelet értelmében jelenleg több tízezer tartásdíjjal tartozó ember nem lépheti át az államhatárt, azaz nem hagyhatja el Ukrajnát, most már legálisan kocsival sem.

- közölte Pavlo Petrenko ukrán igazságügyi miniszter az Ukrajinszki Novini- nak adott interjújában.

Mint kiderült ebből idén már 3 ezer embert bírósági úton közmunkára is ítéltek tartásdíjtartozás miatt.

Ukrajnában 70 ezerre tehető azoknak a száma, akik nem hagyhatják el az országot, mert előtte hosszú időn át nem fizettek gyerektartást. Most az autóvezetéstől is eltiltották őket. Fotó: Magócsi Márton [origo]

Év elején az ukrán megyékben mobil csoportokat hoztak létre a tartásdíjak behajtására.

Az Igazságügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint 2018. február 6 -a óta 160 millió (1 és fél milliárd forint) hrivnya tartásdíj-tartozást sikerült is behajtaniuk.

Petrenko kijelentette, hogy nemrég körülbelül 8 ezer olyan személy ellen adtak ki körözést, akik már huzamosabb ideje nem fizetnek.

Az ukrán igazságügyi miniszter egyúttal bejelentette azt is, hogy 2018. április 1-jétől a tartásdíjak behajtásának mintájára megkezdik a bértartozások felszámolását is. A fizetéshátralékokat ugyanazok a központok és mobilcsoportok fogják behajtani, mint a tartásdíjakat.

Petrenko emlékeztetett, hogy jelen helyzet szerint 2,7 milliárd ( mintegy 30 milliárd forint) hrivnya bérrel tartoznak a munkaadók a munkavállalóknak, és ebből mintegy félmilliárdnyi tartozásra vonatkozó dokumentumok és bírósági határozatok halmozódtak már fel a végrehajtó szolgálatnál.