A lábára ragasztotta fel a kokaint a repülő személyzetének tagja

drogcsempész, Kennedy reptér
A férfi 20 év börtönt is kaphat
Vágólapra másolva!
Egy jamaikai légitársaság repülőjének légiutaskísérője próbálta átvinni a négy drogcsomagot a lábaira erősítve a New York-i reptéren.
Vágólapra másolva!

Nagyjából négy kilogramm kokaint foglaltak le a rendőrök, amit a férfi a Kennedy reptéren akart bevinni az Államokba - írja az Independent.

A férfi 20 év börtönt is kaphat Forrás: US Customs and Border Protection

A férfi egy kötelező vizsgálat során bukott le.

Az elfogott csomag értéke több mint 40 millió forint körül mozog.

A csempészt a szövetségi törvények megsértése, és illegális anyag behozatala miatt letartóztatták, és a átadták a nemzeti nyomozóhivatalnak.

Amennyiben bűnösnek találja a bíróság, akár 20 év börtönt is kaphat.

A helyi vámhivatal szerint a reptéren a drogcsomagok lábra ragasztása, már egy régóta használt módszer. Egy csempész korábban 10 kilogramm drogot is megpróbált átvinni így, ez volt az eddigi rekord a New York-i reptéren.