Többen meghaltak az északnyugat-szíriai Ariha piacának bombázásában

Vágólapra másolva!
Helyi lakosok és a mentőszolgálatok szerint legalább tizenöt ember meghalt feltételezhetően orosz harci repülőgépek bombázásában az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban fekvő Ariha városának forgalmas piacán kedden.
Vágólapra másolva!

Ez már a második légitámadás volt egy napon belül, a repülőgépek nagy magasságból bombáztak, ami megkülönbözteti őket a damaszkuszi rezsim légierejétől - mondták ellenzéki aktivisták.

A lázadók kezén lévő övezetekben tevékenykedő Szíriai Polgári Védelem - fehérsisakosok néven is ismert - mentőszervezet közlése szerint további húsz ember megsebesült. Egy helyi aktivista által közzétett felvételen kiterjedt pusztítást és törmelék között heverő testrészeket lehetett látni. A Reuters brit hírügynökség független forrásból nem tudta megerősíteni a videofelvétel hitelességét.

Egy szemtanú szerint a bombázás olyan napszakban történt, amikor sokan voltak a piacon.

A szíriai állami sajtó nem tett említést a történtekről.

Oroszország légicsapásokkal támogatja Bassár el-Aszad szíriai elnök csapatait. A moszkvai védelmi minisztérium pedig rendszeresen ad ki közleményeket arról, hogy az orosz légierő iszlamista szélsőségekre mért csapást. Moszkva következetesen tagadja szíriai ellenzéki csoportok és szemtanúk beszámolóit, miszerint orosz harci repülőgépek piacokat, egészségügyi intézményeket vagy lakóterületeket bombáznának messze a frontvonalaktól.