Több hívővel végeztek ismeretlen fegyveresek

Vágólapra másolva!
Ismeretlen fegyveresek 17 hívővel végeztek az újévi misét követően Nigéria főként keresztények lakta, déli részén - mondta el Osi Olisa helyi tisztségviselő kedden.
Vágólapra másolva!

A támadók Rivers szövetségi állam Omoku nevű városában nyitottak tüzet a hétfői miséről távozó hívekre.

- tette hozzá Olisa. A merénylet elkövetőjeként egyelőre senki sem jelentkezett, de a térségben tevékenykedik egy fegyveres csoport, amely túszokat ejt és embereket gyilkol.

A szélsőségesek a foglyokért kért váltságdíjból tartják fenn magukat.

Biztonsági tisztségviselők és helyi polgárőrök novemberben végeztek a csoport vezetőjével.

A Niger deltájában gyakoriak az erőszakcselekmények, és több szélsőséges szervezet fogott fegyvert a nemzetközi vállalatok ellen, hogy részt követeljen az olajbevételekből.