Lengyel külügyminiszter: Gazdaságilag is hasznosítani kell a V4-et

Witold Waszczykowski
Witold Waszczykowski
Vágólapra másolva!
A visegrádi csoporton (V4) belüli jó politikai együttműködést fontos gazdasági projektekké kell alakítani - jelentette ki Witold Waszczykowski lengyel külügyminiszter ma egy rádióinterjúban Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő tegnapi budapesti látogatásának kapcsán.
Vágólapra másolva!

A Radio Wnet lengyel internetes csatornának nyilatkozva Waszczykowski elmondta: Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök szerdai tárgyalásai során "egyértelműen arra törekedtek, hogy új életet leheljenek a regionális együttműködés eszközeibe, különösen a V4-be".

Megállapodtak abban - számolt be a budapesti tárgyalásokon szintén részt vevő miniszter -, hogy

melyek konkrét tervezeteit már a V4-ek január végi budapesti kormányfői csúcstalálkozóján előterjesztenék.

Witold Waszczykowski, Lengyelország külügyminisztere Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

A lengyel külügyminiszter beszámolója szerint olyan infrastrukturális fejlesztésekről van szó, mint a Via Carpatia közlekedési folyosó befejezése, illetve a nagysebességű vasútvonalak kiépítése nemcsak Budapest és Belgrád között, hanem a Krakkóig, Varsóig, talán Gdanskig is.

A regionális energiahálózat fejlesztéséről szólva a lengyel külügyminiszter elmondta:

Budapest érdeklődést mutat a lengyelországi gázszállítások iránt.

Ezzel vélhetően a swinoujsciei cseppfolyósítottgáz-kikötőből induló, tervezett észak-déli gázfolyosó lehetséges kihasználására utalt. Rámutatott: Magyarország szárazföldi ország, tengeri úton nem juthat gázhoz, így a környező országokon át érkező szállítmányokra van utalva.

Waszczykowski megerősítette, hogy a tegnapi miniszterelnöki megbeszélés során

javaslatot tettek egy visegrádi fejlesztési bank létrehozására.

"Mindkét kormányfő úgy nyilatkozott, hogy előteremti az ehhez szükséges forrásokat" - számolt be.

A kezdeményezésről szerda este a Reuters hírügynökség adott hírt, Morawieckit idézve. Megemlítette a wpolityce.pl lengyel konzervatív hírportál is, mely megjegyezte: a projekthez Csehország és Szlovákia hozzájárulására is szükség lesz.

Lengyel részről a befektetendő tőke a hírportál szerint "több milliárd zloty" lenne.