Legalább 25 halott az ördögkanyarban

Pasamayo, 2018. január 2. Az Andina hírügynökség által közreadott képen mentőegységek dolgoznak egy autóbuszroncsnál a Limától mintegy 45 kilométerre levő Pasamayo térségében 2018. január 2-án, miután a jármű teherautóval ütközött az autópályán, és szakadékba zuhant. A szerencsétlenségben legkevesebb huszonöten életüket vesztették, és harmincan megsebesültek. (MTI/EPA/Vidal Tarqui)
Vágólapra másolva!
Legkevesebb huszonöten meghaltak egy buszbalesetben kedden Peruban - tudatta a latin-amerikai ország állami hírügynöksége.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI/EPA/EFE/ANDINA/Vidal Tarqui

A busz szakadékba zuhant, miután autópályán ütközött egy teherautóval a Limától mintegy 45 kilométerre levő Pasamayo térségében, egy olyan veszélyes szakaszon,

amelyet a helyiek "ördögkanyarnak" hívnak.

A buszon 55-en voltak, a baleset Lima környékén történt. A halálos áldozatok mellett legalább 30 sérültje is van a balesetnek. A rendőrség vizsgálja a tragédia okát.