Kigyulladt egy olajszállító tanker, 32 tengerész eltűnt

Vágólapra másolva!
Összeütközött két tengerjáró hajó a kelet-kínai partoknál, az egyik olajszállító tankeren tűz ütött ki, 32 tengerész eltűnt - jelentette a kínai állami televízió vasárnap.
Vágólapra másolva!

Az első jelentések szerint a kigyulladt tanker iráni volt és panamai zászló alatt hajózott. Az eltűnt tengerészek – 30 iráni és két bangladesi állampolgár – valamennyien a Szanchi fedélzetén dolgoztak. Egy helyszíni felvétel szerint

hatalmas lángok csaptak fel az olajszállító hajóból, amely körül fekete füstfelhő gomolygott.

A katasztrófa oka egyelőre ismeretlen, a mentés és az eltűntek keresése megkezdődött. A kínai tengerészeti hatóságok rendőrségi és tisztító hajókat küldtek a helyszínre. A koreai parti őrség egy hajóval és egy repülőgéppel szintén részt vesz az eltűntek utáni kutatásban.

A panamai zászló alatt hajózó olajszállító Iránból tartott Dél-Koreába, amikor szombat éjjel a parttól 257 kilométerre összeütközött a Hongkongban bejegyzett CF Crystal teherhajóval - közölte a kínai közlekedési minisztérium.

A Crystal legénységének mind a 21 tagját – valamennyien kínai állampolgárok – kimentették.