Carles Puigdemont nem zárta ki, hogy visszatér Spanyolországba

PUIGDEMONT, Carles, katalónia, katalán elnök, népszavazás, függetlenség
Barcelona, 2017. október 26. Carles Puigdemont katalán elnök beszédet mond a kormány barcelonai hivatalában 2017. október 26-án. Az elnök bejelentette, hogy nem ír ki előrehozott helyi parlamenti választásokat Katalóniában. (MTI/EPA/Toni Albir)
Vágólapra másolva!
Esetleges letartóztatása ellenére nem kizárt, hogy visszatér Spanyolországba Carles Puigdemont leváltott katalán elnök, aki Brüsszelben elképzelhetőnek nevezte, hogy részt vesz majd a barcelonai törvényhozás ülésén, amelyen újraválaszthatják a tartomány elnökének.
Vágólapra másolva!

"Számos lehetőség van. Az ideális persze a személyes részvétel lenne. Nem zárunk ki semmilyen opciót" - jelentette ki az október vége óta Belgiumban tartózkodó ex-elnök, miután megbeszélést folytatott Roger Torrenttel, a katalán parlament elnökével.

Carles Puigdemont, Katalónia volt államfője Forrás: MTI/EPA/EFE/Toni Albir

Kettejük közös sajtóértekezletén Torrent azt hangsúlyozta,

a menesztett elnöknek minden joga megvan arra, hogy újraválasszák.

Leszögezte, hogy elkötelezett a Brüsszelben önkéntes száműzetésben lévő volt katalán vezetők alapvető jogainak védelme mellett, mert ezzel azon állampolgárok jogait is védi, akik a függetlenségpárti erőkre szavaztak.

- mondta a házelnök.

Katalónia vezetése az októberben megtartott alkotmányellenes névszavazás után egyoldalúan kinyilvánította az északkelet-spanyolországi tartomány függetlenségét. Erre válaszul Madrid rendkívüli intézkedésként menesztette a katalán kormányt, feloszlatta a barcelonai törvényhozást, majd előrehozott választást írt ki Katalóniában.

Ezzel párhuzamosan lázadás, zendülés és hűtlen kezelés vádjával eljárás indult a leváltott katalán vezetőkkel szemben, később pedig

európai elfogatóparancsot adtak ki Puigdemont és ugyancsak Brüsszelben tartózkodó négy társa ellen, igaz, ezt decemberben visszavonták.

Az előrehozott választáson az Állampolgárok (Ciudadanos) nevű egységpárti párt győzött, azonban a függetlenségi erők szereztek többséget. A barcelonai parlament elnöke ennek megfelelően hétfőn Puigdemontot nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki posztjára.