Az iraki parlament feloldotta kurd területek bankjait sújtó szankciókat

Vágólapra másolva!
Az iraki parlament hétfőn nagy többséggel megszavazta azoknak a pénzügyi szankcióknak a feloldását, amelyekkel az ország kurd területein lévő bankokat sújtotta Bagdad tavaly október óta, büntetésül a kurd függetlenségi népszavazás miatt - adta hírül két iraki tévécsatorna.
Vágólapra másolva!

A parlamenti indoklás szerint a büntetőintézkedések elérték céljukat: érvényre juttatták a szövetségi ellenőrzést a kurd bankrendszer felett. A döntést most az iraki kormánynak életbe kell léptetnie.

Továbbra is érvényben marad ugyanakkor a repülési tilalom a kurdisztáni célállomású vagy Kurdisztánból induló közvetlen nemzetközi légi járatokra.

Tavaly szeptember 25-én Irak kurd területein függetlenségi népszavazást tartottak, amelyen a szavazók 93 százaléka támogatta a térség függetlenné válását.

A referendumot Bagdad törvénytelennek minősítette.

Hasonlóan reagált Törökország és Irán, amelyekben szintén jelentős - több milliós - kurd kisebbség él.