Az új osztrák kormánykoalíció ismertette programját

Strache, Heinz-Christian; KURZ, Sebastian
Bécs, 2017. december 15. Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke (b) és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az október 15-i választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke kezet fog Bécsben 2017. december 15-én, miután koalíciós megállapodást kötöttek. (MTI/AP/Ronald Zak)
Vágólapra másolva!
Az új osztrák kormánykoalíció két pártjának vezetője, Sebastian Kurz, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, kancellárjelölt és Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője, az alkancellári tisztség várományosa szombat délután a bécsi Kahlenberg hegyen bemutatták a koalíció programját, és ismertették a kormány személyi összetételét.
Vágólapra másolva!

Kurz örömét fejezte ki, hogy a szövetségi elnök részéről megvan a hozzájárulás mind a tartalmi, mind a személyi csomaghoz, Strache pedig ismételten hangsúlyozta pártjának elkötelezettségét az Európai Unió mellett.

Kurz meggyőződése, hogy Ausztriában a jövőben jobb lesz az élet, kormányával ehhez szeretne hozzájárulni. Egyik célja, hogy az országban ne egyre több szabályozás és szabály legyen, hanem inkább kevesebb, de azokat mindenki tartsa be.

Ausztriának sokszínű országnak kell lennie, de olyan alapértékekkel, amelyek mindenkire érvényesek, ahol a munkával érvényesülni lehet, és aki dolgozik, annak vinnie kell valamire.

Strache hangsúlyozta, hogy a két párt programja 75 százalékban hasonló volt, már csak azért is, mert bizonyos pontokat még a választások előtt átvettek egymástól. Ígéretet tett arra, hogy a koalíciós társak másképp fognak bánni egymással, mint azt az előző nagykoalícióban látták. "A kémia egyezik" – tette hozzá.

Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke (b) és Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter, az október 15-i választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke kezet fog Bécsben 2017. december 15-én, miután koalíciós megállapodást kötöttek. Forrás: MTI/AP/Ronald Zak

Strache nem ígért csodákat, csak számtalan apró lépést a helyes irányban. "Akkor felérünk a csúcsra" – jegyezte meg Bécs közkedvelt hegyén, ahonnan csodálatos kilátás nyílik az osztrák fővárosra. "Nem tudunk mindent másképpen csinálni, de sok mindent jobban."

Kurz arról biztosította a nyilvánosságot, hogy a kormány világos európai irányt fog követni. Az európai jog 100 százalékban érvényes.

Az EU-ban saját meggyőződésük szerint fognak fellépni, de elfogadják, ha másfajta többség adódik.

Számítani lehet az új osztrák kormányra a CETA – az EU és Kanada között létrejött szabadkereskedelmi megállapodás – és az Oroszország elleni szankciók ügyében is. Strache is megerősítette ezt, bár ő jobban szeretné, ha feloldanák a Moszkva elleni büntetőintézkedéseket. Egyben felajánlotta a maga, illetve Ausztria közvetítői szerepét az utóbbi ügyben.

Strache igyekezett eloszlatni az aggodalmakat, amelyek annak kapcsán merültek fel, hogy a szabadságpárt kapta meg mindkét biztonsági tárcát, vagyis a védelmi és a belügyminisztériumot. Nincs szó "összevonásról", mondta, mindegyik miniszter a saját tárcájáért felelős. De hogy a "megalapozatlan aggodalmakat" eloszlassák, a titkosszolgálatoknak jelentéstételi kötelezettségük lesz mind a kancellár, mind az alkancellár felé, azonkívül az illetékes jogvédelmi megbízottnak a kancellári hivatalban lesz a székhelye.

A kormányprogram 183 oldalas, és az Együtt. A mi Ausztriánkért címet viseli. Tartalmaz adókönnyítéseket, bürokrácialeépítést, szigorításokat a migránsok számára és egy sor, a két párt szavazóinak kedves intézkedést.

Kurz többek között az adóreformot emelte ki a kormányprogramból. Az adók aránya a hazai össztermékben (GDP) a kormányzati ciklus végére 40 százalék körüli mértékre fog süllyedni,

2019-ben bevezetik a családi bónuszt, vagyis havi 1500 eurós juttatást a szociálisan rászoruló családoknak, továbbá rugalmasabb munkaidőt, minimálbiztosítást és 1200 eurós minimálnyugdíjat,

a rendőrség megerősítését, az illegális bevándorlás elleni küzdelmet, klíma- és energiastratégiát ígér a koalíciós kormányprogram.