Több ezer fegyvert foglaltak le a jemeni határon

Vágólapra másolva!
Több ezer fegyvert foglaltak le, és ezreket tartóztattak le a szaúdi hatóságok a sivatagi királyság és Jemen határán 2016 októbere és 2017 szeptembere között - közölte pénteken a szaúdi belügyminisztérium.
Vágólapra másolva!

A belügyi tárca közlése szerint a szaúdi határőrség

mintegy 3500 kézifegyvert és ahhoz tartozó lőszert foglalt le, és 4656 személyt tartóztatott le,

akik a gyanú szerint be akartak szivárogni a királyság területére.

A belügyminisztérium pénteki tájékoztatása összefügghet azzal, hogy csütörtökön a jemeni húszik ismét ballisztikus rakétát lőttek ki Szaúd-Arábia területére. Míg a síita lázadók azt állították, hogy a fegyver eltalálta katonai célpontját, a szunnita királyság azt közölte, hogy elfogták a rakétát. Mindeddig nem érkeztek hírek arról, hogy rakéta csapódott volna be Szaúd-Arábia területén.

Szaúd-Arábia 2015 márciusa óta avatkozik be a jemeni konfliktusba, amely a nemzetközileg elismert jemeni kormány és a síita húszi lázadók között zajlik.

Rijádot számtalanszor bírálták amiatt, hogy jemeni bombázásainak rengeteg civil áldozata van, a koalíció jelenléte pedig csak rontott a jemeniek életkörülményein.

A húszik legutóbb november elején lőttek ki ballisztikus rakétákat a vahhábita királyság irányába, de a szaúdiak időben megsemmisítették őket. A jemeni felkelők a támadást azzal indokolták, hogy a Szaúd-Arábia vezette arab koalíció blokádjára adtak választ. Rijád azonban megtorlásként megszigorította a jemeni repülőterekre és kikötőkre korábban elrendelt blokádját, és bombázta a felkelők kezén lévő fővárost, Szanaát.

Rijád - feltehetően nemzetközi nyomásra - a hétvégén lazított a blokádon, szabad utat engedve a segélyszállítmányok beszállításához a humanitárius katasztrófa szélére sodródott Jemenbe.

A húszik újabb ellenséges lépése miatt azonban felmerül annak veszélye, hogy Szaúd-Arábia ismét megtorló intézkedéseket fog hozni - vélik megfigyelők, jóllehet a Sky News Arabíja hírtelevízió pénteken arról számolt be, hogy az arab koalíció feloldotta blokádját a délnyugat-jemeni el-Gaida kikötőváros ellen.

Jemen folyamatosan humanitárius katasztrófával néz szembe, mióta az arab koalíció beavatkozott a 2014-ben kirobbant konfliktusba.

Az ország 27 millió lakosából 17 millió szenved élelmiszerhiánytól

a háború sújtotta országban, közülük hétmillió gyakorlatilag éhezik. Az olajban gazdag, de a régió legszegényebb országának számító Jement ráadásul kolerajárvány is sújtja, mintegy 945 ezren betegedtek meg.

A konfliktusban mintegy 10 ezer ember halt meg, 50 ezren megsebesültek, és 3 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.