Háromszázezren maradtak áram nélkül Lengyelországban

Vágólapra másolva!
Csaknem 300 ezer háztartás maradt áram nélkül Lengyelországban az intenzív havazás miatt – közölte péntek reggel a lengyel kormány biztonsági központja (RCB).
Vágólapra másolva!

A lengyel közszolgálati televízió szerint

a hó közúti közlekedésben is fennakadásokat okozott, az ország déli részében pedig akadozik a vonatközlekedés is. A közlekedést zavarják a hó súlya miatt leszakadt faágak is.

Az RCB közleménye szerint az áramkimaradások leginkább a két közép-lengyelországi vajdaságot, a Mazóviait és a Lódzit sújtják, itt összességében több mint 200 ezer háztartás maradt áram nélkül.

A lengyel közszolgálati hírtelevízió (TVP Info) szerint a legerősebb havazás viszont a kis-lengyelországi és sziléziai vajdaságban volt, ahol csütörtökön helyenként 30 centiméternyi hó esett. Egyes, a sziléziai vajdasági központon, Katowicén is áthaladó vasútvonalakon is akadozik a közlekedés, pótlóbuszok járnak.

A 16 lengyelországi vajdaság közül nyolcban az RCB már csütörtökön elsőfokú figyelmeztetést adott ki hóátfúvások és ónos eső veszélye miatt.