Annyira büdös volt a férfi zoknija, hogy letartóztatták

Vágólapra másolva!
Büdös zoknival szállt fel egy férfi a buszra Indiában, utastársai pedig annyira kiborultak, hogy feljelentették – írja a BBC.
Vágólapra másolva!

Miután a 27 éves Prakash Kumar felszállt egy Delhi felé tartó buszra, levette a cipőjét és a zokniját, mire a többi utas kiborult,

annyira erős bűzt árasztott.

Volt, aki arra is megkérte a férfit, hogy inkább tegye egy zsákba, és dobja ki őket az ablakon.

Kumar ebbe nem ment bele, mire veszekedés tört ki közte és a többi ember között.

A vita végül odáig fajult, hogy a sofőr kénytelen volt megállni egy rendőrségen az észak-indiai Himachal Pradesh megyében, ahol az utasok panaszt tettek a férfi ellen közháborítás miatt, akit ezután letartóztatták.

A Hindustan Timesnak Kumar "ártatlannak" vallotta magát, szerinte a többi utas "ok nélkül" kezdett kötekedni vele.

A férfit később óvadék ellenében szabadon engedték.