A brit munkáspárti vezető keményen nekiment a bankoknak

Horizontal
Jeremy Corbyn, a brit Munkáspárt elnöke.
Vágólapra másolva!
A brit Munkáspárt vezetője szerint ma is ugyanazok a spekulánsok és hazárdjátékosok vezetik a nagybankokat, akik a globális pénzügyi válságot okozták.
Vágólapra másolva!

Jeremy Corbyn csütörtök esti kifakadásának előzményeként a Morgan Stanley globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege a brit politikai kockázatokról összeállított tanulmányában annak a véleményének adott hangot, hogy a brit piaci kilátásokra a belpolitikai fejlemények nagyobb kockázatnak tűnhetnek, mint a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének folyamata.

A Morgan Stanley elemzői szerint a brit belpolitikai helyzet befektetői szempontból is legalább olyan jelentőséggel bír, mint a Brexit, tekintettel a Konzervatív Párt vezette kisebbségi brit kormány ingatag helyzetére, és az azzal kapcsolatban érzékelt kockázatokra, hogy a Munkáspárt kormányra kerülve potenciálisan radikális gazdaságpolitikai irányváltásba kezdhet.

Jeremy Corbyn Forrás: AFP/Daniel Leal-Olivas

Jeremy Corbyn, a legnagyobb brit baloldali ellenzéki erő vezetője a Morgan Stanley megállapításaira reagálva a Twitter üzenőportálon csütörtök este videón megjelent nyilatkozatában kijelentette: a Morgan Stanley-hez hasonló bankok nem irányíthatják Nagy-Britanniát, de mégis úgy gondolják, hogy ők irányítják, mivel jelenleg az általuk finanszírozott és az ő érdekeiket védelmező párt, vagyis a Konzervatív Párt van kormányon.

Spekulánsok és hazárdjátékosok

Corbyn szerint a bankok kormányon is akarják tartani a konzervatívokat, mivel a toryk "részrehajló gazdaságpolitikája és a leggazdagabbak javára végrehajtott adócsökkenései nekik kedveznek".
A Munkáspárt vezetője szerint "ezek ugyanazok a spekulánsok és hazárdjátékosok", akik 2008-ban "összedöntötték" a gazdaságot, és utána "még nekünk kellett kihúznunk őket a bajból". A bankok kapzsisága taszította válságba a világot, "és még mindig fizetjük ennek az árát", mivel a konzervatívok a pénzügyi válság következményeit "felesleges és mélységesen káros megszorítások áterőltetésére" használták fel - tette hozzá.

Túlfizetett bankárok

Jeremy Corbyn szerint a Morgan Stanley vezérigazgatója tavaly 21,5 millió fontnak megfelelő (7,6 milliárd forint) fizetést vett fel, a londoni City pénzügyi központjának bankjai pedig 15 milliárd font prémiumot fizettek ki alkalmazottaiknak, miközben a tanárok, a kórházi ápolók, a bolti és az építőipari dolgozók számára egyre nehezebb a megélhetés.

Corbyn kijelentette: a Munkáspárt kormányra készül, és "amikor a bankárok azt mondják, hogy fenyegetést jelentünk, akkor igazuk van: fenyegetést jelentünk arra a káros, bukott rendszerre, amelynek részrehajlása a keveseknek kedvez".

500 milliárdos tőkével

A Munkáspárt tervei között szerepel egyebek mellett egy állami tulajdonban lévő befektetési bank létrehozása 500 milliárd font tőkével, amelyet a kereskedelmi bankok kikerülésével közvetlenül infrastruktúra-fejlesztési célokra lehetne fordítani. Egyes elemzői vélemények szerint ekkora tőkeösszeget legfeljebb a hitelpiacról lehetne előteremteni, vagyis a kezdeményezés ennyivel növelhetné a brit államadósságot.