Meghalt a tömeggyilkos tábornok, aki a bíróságon mérgezte meg magát

Slobodan Praljak
Hága, 2017. november 29. A Nemzetközi Törvényszék általk özreadott képen a muzulmánok ellen elkövetett etnikai tisztogatással vádolt Slobodan Praljak nyugalmazott tábornok, a horvát védelmi minisztérium volt helyettes vezetője iszik valamit fellebbviteli ítélethirdetésén az egykori Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék tárgyalótermében 2017. november 29-én. Az ítélethirdetést felfüggesztették, mert Praljak azt kiabálta, hogy nem háborús bűnös és kijelentette, hogy mérget ivott, amikor meghallotta, hogy a törvényszék helyben hagyta 20 éves börtönbüntetését. A Praljak és öt másik egykori boszniai horvát vezető fellebbezésében hozott ítélettel lezárul az ENSZ-törvényszék utolsó pere. (MTI/AP/Nemzetközi Törvényszék)
Vágólapra másolva!
A bíróságon, a kamerák előtt mérgezte meg magát az a háborús bűnös, akit korábban 20 évre ítéltek el. A mérget az után vette be, hogy a bíró kimondta, hogy nem enyhít a korábbi ítéleten. A férfi nem sokkal később meghalt.
Vágólapra másolva!

Slobodan Praljak volt az egyike annak a hat politikai és katonai vezetőnek, akiket bíróság elé állított az észak mostar-i haborús bűncselekmények miatt. Praljakot 20 évre ítélték emberiség ellen elkövetett háborús bűncselekmény miatt. 1993-ban ő is részt vett a boszniai gyilkosságokban.

Forrás: MTI/AP/Nemzetközi Törvényszék

Ma a hágai Nemzetközi Törvényszék bírósága ismét meghallgatta a férfit, azonban a katonai vezető büntetésén nem enyhített, fenntartotta a bíró a korábbi ítéletet. Amikor ezt Slobodan Praljak meghallotta, azt mondta:

aztán bevett valamit, amire vizet ivott.

A bíró azonnal lezáratta a termet, és felfüggesztette a tárgyalást. Még a függönyöket is behúzatatták.

Az esetről videó is készült, amelyet a BBC Newson meg lehet nézni.

A BBC értesülései szerint a bíró azonnal mentőt hívott, és a Praljak által használt poharat is lefoglalta.

A volt boszniai tábornok életét azonban már nem lehetett megmenteni.

Andrej Plenkovic horvát kormányfő mai sajtótájékoztatóján elégedetlenségének adott hangot a hágai Nemzetközi Törvényszék aznap kihirdetett ítélete miatt, amely szerinte mély morális igazságtalanságot mutat a hat volt boszniai horvát vezetővel és a horvát néppel szemben, valamint kifejezte részvétét Slobodan Praljak volt boszniai horvát tábornok családjának, aki a horvát média szerint mérget ivott az ítélethirdetéskor.

Plenkovic azt is mondta

Hozzátette: a horvát hadsereg a boszniai hadsereggel együtt felszabadította Bosznia nagy részét, és véget vetett a háborúnak az országban. Azt is mondta, hogy Horvátország több százezer menekültet fogadott be Boszniából, függetlenül nemzetiségüktől és vallásuktól.

A horvátok nélkül ma nem létezne független Bosznia-Hercegovina - tette hozzá.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!