Felforgatásért öt év börtönre ítélte kegy tajvani aktivistát Kínában

Vágólapra másolva!
Öt év börtönre ítéltek Kínában egy aktivistát, aki online előadásokat tartott Tajvan demokratizálásáról és vezetője volt egy alapítványnak, amely támogatást nyújtott Kínában bebörtönzött politikai foglyok családtagjainak.
Vágólapra másolva!

A közép-kínai Jüejang város másodfokú bírósága azután szabta ki ítéletét Li Ming-csöre, hogy bűnösnek találta őt az államhatalom elleni felforgatás bűntettében.

Vádlott-társát, a Kínai Népköztársaságban élő Peng Ju-huát hét év szabadságvesztésre ítélték. Lihez hasonlóan Peng is bűnösnek vallotta magát, bevallva, hogy Palm Flower társaság néven szervezetet alapított, "hogy nyomást gyakoroljon Kínára egy többpárti rendszer elfogadása érdekében". Li az ő oktatásügyekkel megbízott helyettese volt – tette hozzá.

Tajvan, amelyet a pekingi kommunista vezetés Kína részének tekint, azonnal elutasította az ítéletet.
"A demokratikus eszmék terjesztése nem számíthat bűncselekménynek" – jelentette ki nyilatkozatában Alex Huang, a Tajvan szigetén működő Kínai Köztársaság elnökének, Caj Jing-vennek a szóvivője. Huang egyúttal felszólította Pekinget, hogy a legsürgősebben engedje szabadon Lit, és engedje hazatérni Tajvanra.

"Nem fogadhatjuk el, hogy Li Ming-csöt elítélték államellenes felforgatásért, csak mert a kontinentális Kína civil társadalmáért és a demokráciáért érzett aggodalmától vezérelve megosztotta a szabadságról és a demokráciáról alkotott eszméit" – áll a tajvani nyilatkozatban.

Lit idén márciusban Kínában vették őrizetbe, és ügyét először szeptemberben tárgyalták, a felesége által politikai kirakatpernek minősített körülmények között.

A Li elleni per volt az első bűnvádi eljárás egy nonprofit szervezet tagja ellen Kínában azóta, hogy Pekingben törvényt hoztak a külföldi nem kormányzati szervezetek (NGO-k) ellenőrzésének szigorításáról. Az új törvény leszögezi, hogy a külföldi NGO-k nem veszélyeztethetik Kína nemzetbiztonságát és etnikai egységét, ezért szoros rendőrségi ellenőrzés alá kell őket helyezni.
Kína kommunista vezetői 2015-ben átfogó kampányt indítottak a másként gondolkodókkal szemben, emberi jogi aktivisták és jogvédők százait véve őrizetbe.

Kína és a Tajvan szigetén 1912-ben kikiáltott Kínai Köztársaság kapcsolata sokak szerint a valaha volt legalacsonyabb szintre zuhant azóta, hogy 2016 januárjában Tajvan elnökévé választották Caj Jing-vent, akinek Demokratikus Haladó Pártja (DPP) a terület teljes függetlenségének kikiáltását szorgalmazta. Öt hónappal megválasztása után, tavaly júniusban Kína megszakította kapcsolatait a tajvani kormánnyal.