Több mint száz határőrt végezhetnek ki Bangladesben

Vágólapra másolva!
Jóváhagyta a bangladesi bíróság hétfőn 139 határőr halálos ítéletét. A határvédő katonai szervezet tagjai a 2009-es lázadás idején megölték parancsnokukat.
Vágólapra másolva!

A legfelsőbb bíróság három bíróból álló testülete jóváhagyta továbbá 185 határőr életfogytiglani börtönbüntetését. A vádlottak részt vettek a 2009. február 25-én és 26-án zajlott gyilkosságokban, fosztogatásokban és vérengzésben - mondta Mahbubey Alam igazságügyi miniszter.

További 196 határőr esetében 3 és 10 év közötti büntetést szabtak ki, 49 vádlottat felmentettek.

Legalább 74 embert, köztük 57 katonatisztet öltek meg

a két napon át tartó lázadásban a határőrizet megerősítésére hivatott félkatonai szervezet (BGB), korábbi nevén Bangladesh Rifles (BDR) dakkai főhadiszállásán lezajlott események során. Az ítélet ellen valamennyi vádlott fellebbezhet.

A bíróság korábban mintegy 6000 határőr esetében hozott döntést, a vádlottakat négy hónap és hét év közötti börtönbüntetésre ítélték. A bangladesi határőrök pere 2011-ben kezdődött. A dakkai bíróság 2013 novemberében halálra ítélte a BGB 152 tagját. 161 főt élethosszig tartó börtönre ítéltek.

A lázadás, amely Sheikh Hasina miniszterelnök hivatalba lépése után alig két hónappal zajlott, a kormány stabilitását fenyegette. A határőrizet megerősítésével megbízott szervezet több száz katonája 2009. február 25-én a határőrség dakkai főhadiszállásán lövöldözni kezdett, tiszteket ejtett túszul, s megszállt egy közeli bevásárlóközpontot béremelést és jobb szolgálati feltételeket követelve.

Banglades történelmében ez volt a legjelentősebb katonai lázadás.