A Szaúd-Arábiával szövetséges országok hadügyminiszterei találkoztak Rijádban

Vágólapra másolva!
A terrorizmus ellen harcoló, Szaúd-Arábiával szövetséges országok hadügyminisztereinek első találkozóját tartották vasárnap a szaúdi fővárosban, Rijádban.
Vágólapra másolva!

A fórumon, amelyet Mohamed bin Szalmán szaúdi trónörökös nyitott meg, 41 ország védelmi miniszterei, a terrorellenes koalíció tagországainak, valamint a sivatagi királyságban akkreditált országok követségeinek képviselői vesznek részt.

Katar, amellyel Szaúd-Arábia és három másik arab állam - Egyesült Arab Emírségek, Bahrein és Egyiptom - idén júniusban megszakította kapcsolatait, nem képviseltette magát.

A szövetség 2015 decemberében alakult 34 résztvevővel és azóta ugyan hét országgal bővült, de Irak és Szíria nem tagja. A koalíció idén májusban bejelentette készségét, hogy

szükség esetén 34 ezres katonai kontingenst küld Szíriába és Irakba a terrorcsoportok elleni harcra.

A tanácskozás napirendjén négy fő kérdés szerepel, az ideológia, a kommunikáció, a terrorizmus finanszírozása elleni fellépés és a katonai együttműködés.

Mohamed bin Szalmán bevezetőjében hangoztatta, a koalíció nem fogja a terroristáknak megengedni, hogy befeketítsék a muzulmán vallást.

Azért gyűltek össze, hogy ígéretet tegyenek arra, mindent megtesznek a terrorizmus felszámolásáért.