Két hét után újabb razzia a menekülttáborban

Vágólapra másolva!
 A pápua új-guineai rendőrség behatolt csütörtökön a manusi menekülttáborba, hogy felszámolja, és kiűzze onnan a létesítményt elhagyni nem akaró mintegy négyszáz embert. A szembeszegülő menekülteket őrizetbe vették.
Vágólapra másolva!

A rendőrök - mint két héttel ezelőtt - most ismét el akartak kobozni mindent a táborból, amivel a migránsok önfenntartásukat biztosították. Az egyik migráns szerint 20-25, egy másik szerint 30-40 férfit vettek őrizetbe. Közöttük van Behrúz Bucsani iráni kurd újságíró, aki már négy éve élt a táborban, és ő a migránsok szószólója. Egy táborlakó azt írta a Twitter-profilján, hogy a rendőrök Bucsanit kifejezetten el akarták vinni.

Peter Dutton ausztrál bevándorlási miniszter egy csütörtöki rádiónyilatkozatában megerősítette, hogy Manus szigetén rendőri akció van folyamatban a megszüntetésre ítélt menekülttábor felszámolására.
A manusi táborban maradtakat három másik táborba akarják költöztetni, köztük egy olyanba, amelyre Dutton miniszter szerint az ausztrál adófizetők 10 millió ausztrál dollárt (2 milliárd forint) költöttek.

Jogvédők szerint azonban ez a tábor még nincs készen, nem tud migránsokat fogadni.

A migránsok attól félnek, hogy a helyi lakosok megtámadják őket az új táborokban, valamint attól tartanak, hogy előbb-utóbb azokból is elköltöztetik őket, akár egy másik szegény országba.