Több millió euróval támogatják a katasztrófa sújtotta olasz régiókat

Casamicciola, 2017. augusztus 22. Mentőalakulatok tagjai kimentenek egy gyereket a romok alól az olaszországi Ischia szigetén fekvő Casamicciolában 2017. augusztus 22-én, miután az éjszaka folyamán négyes erősségű földrengés rázta meg a térséget. A földmozgás következtében néhány ház összeomlott, két ember pedig életét vesztette. (MTI/EPA/Cesare Abbate)
Vágólapra másolva!
Az Európai Unió 28 millió eurót, vagyis átszámítva 8,7 milliárd forint különített el kohéziós forrásokból a 2016-ban és idén pusztító földrengések által sújtott mezőgazdaság helyreállítására, és 5 millió eurót a jelentősen sérült, Norciában található Szent Benedek-bazilika újjáépítésére.
Vágólapra másolva!

Uniós tájékoztatás szerint a kedden megítélt összeggel 400 millió euróra, vagyis mintegy 125 milliárd forintra emelkedett az Abruzzo, Lazio, Marche és Umbria tartományban idén és tavaly bekövetkezett földrengéskárok helyreállítására elkülönített és javarészt már átutalt uniós támogatás összege.

Mentőalakulatok tagjai kimentenek egy gyereket a romok alól az olaszországi Ischia szigetén fekvő Casamicciolában idén augusztusban Forrás: MTI/EPA/ANSA/Cesare Abbate

Az olaszországi Norciát, Cascia és számos más város és település környékét 2016 augusztusában rázta meg súlyos földrengés, amely közel 300 ember halálát okozta. 2016 októberében újabb nagy erejű földrengés rázta meg a régiót, tovább súlyosbítva az addig kialakult helyzetet. 2017 januárjában pedig három újabb közepes erejű földrengés rázta meg Olaszország középső részét. A földmozgás Lazio, Marche és Abruzzo régiók határán történt. Lazio, de kiváltképpen Marche tartományban a tavaly augusztusi és októberi földrengések is súlyos károkat okoztak.