Elfogtak Németországban hat terrorgyanús szír férfit

Vágólapra másolva!
A hatóságok szerint az Iszlám Állam terrorszervezet tagjai, és valószínűleg merényletekre készültek - jelentette a Die Welt című lap.
Vágólapra másolva!

A lap szerint a rendőrség nagyszabású terrorellenes razziát tartott Kasselben, Hannoverben, Essenben és Lipcsében.

Átkutattak nyolc lakást,

lefoglaltak iratokat, mobiltelefonokat és laptopokat, és őrizetbe vettek hat 20 és 28 év közötti férfit, akik hamisan szíriai háborús menekültnek adták ki magukat Németországban.

A frankfurti tartományi legfőbb ügyészség külföldi terrorista szervezetben viselt tagsággal és állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítja őket. Az informátorok szerint

a hat férfi a terrorszervezet harcosa volt Szíriában.

A nyomozás eredményei szerint Németországban kapcsolatban álltak egymással és nem szakítottak radikális iszlamista nézeteikkel.

A Die Welt az online kiadásában közölt jelentésében hozzátette, hogy a német hatóságokhoz gyakran jutnak el értesülések a menekültek között Szíriából és Irakból beszivárgott lehetséges terroristákról és háborús bűnösökről, de az esetek többségéről kiderült, hogy lejáratásról vagy tévedésről van szó. Azonban a szövetségi bűnügyi hivatal (BKA) néhány tucat ügyben nyomozást indított.