Milliókra büntették a világ második legfiatalabb milliárdosát

Vágólapra másolva!
Részegen vezetett, ezért 250 ezer koronás, átszámítva nyolcmillió forint os bírságot kapott a norvég diák.
Vágólapra másolva!

A 22 éves Katharina G. Andersent 13 hónapra a vezetéstől is eltiltották. Szerencsésnek mondhatja magát, hogy ennyivel megúszta, ugyanis Norvégiában a szabálysértőket a vagyoni helyzetük alapján bírságolják meg.

Az ügyben ítélkező bíró el is mondta, hogy akár

40 millió koronát, vagyis 1,3 milliárd forintot is kiróhatott volna,

hiszen Andersen a leggazdagabb nő Norvégiában.

A Forbes listája szerint Katharina G. Andersen vagyona 1,23 milliárd dollárra rúg. Apja 2007-ben ruházta rá a

családi befektetési vállalat

42 százalékos részesedését, így lett belőle a világ második legfiatalabb milliárdosa.

Az oslói városi bíróság azért mérsékelte a bírságot, mert tetemes vagyona ellenére még nem vett fel osztalékot és nincs állandó jövedelme. A még így is borsos számlát a becsült vagyona alapján határozták meg.

A világ legfiatalabb milliárdosa egyébként a Forbes szerint Alexandra Andersen, Katharina egy évvel fiatalabb húga.