Börtönbe megy az a négy ember, akik gránátot dobtak a koszovói parlamentre

Vágólapra másolva!
Kettő és nyolc év közötti börtönbüntetésre ítélt pénteken egy koszovói bíróság négy embert - köztük egy parlamenti képviselőt -, akik a vád szerint tavaly augusztusban egy rakétahajtású gránátot dobtak a parlament épületére.
Vágólapra másolva!

A négy férfi tavaly augusztusban dobta a gránátot a pristinai parlament épületére, hogy megpróbálja megakadályozni egy montenegrói határegyezmény elfogadásának.

A támadásban senki sem sérült meg.

Frasher Krasniqit, a legnagyobb ellenzéki pártnak számító, nacionalista Vetevendosje (Önrendelkezés) tagját a bíróság bűnösnek találta, és nyolc év börtönbüntetésre ítélte. Adea Batushára, a Vetevendosje vezetőjének unokahúgára két év börtönbüntetést róttak ki.

A koszovói rendőrség tavaly augusztus végén fogta el az Önrendelkezés több aktivistáját annak gyanújával, hogy

gránátot dobtak a parlament épületére.

Az egyik aktivistát, Astrit Deharit tavaly november elején holtan találták a cellájában, halálának körülményei a mai napig tisztázatlanok.

Dehari temetésén Visar Ymeri, a Vetevendosje pártelnöke kijelentette, hogy a "koszovói vezetés közvetlenül felelős Astrit (Dehari) haláláért".

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ám ezt Belgrád a mai napig nem hajlandó elismerni. Jóllehet a világ több mint száz országa tartja független államnak Koszovót, Szerbia mellett Kína és Oroszország, valamint öt, számottevő kisebbséggel rendelkező európai uniós állam - Szlovákia, Spanyolország, Románia, Görögország és Ciprus - sem ismeri el önálló államnak. Ez pedig megnehezíti az ország euroatlanti integrációját.