Az iraki kormányerők visszafoglalták az utolsó várost is az Iszlám Államtól

Vágólapra másolva!
Az iraki erők helyi törzsi harcosok támogatásával pénteken visszafoglalták az utolsó várost, a szíriai határ közelében fekvő Ravát az Iszlám Állam dzsihadistáitól.
Vágólapra másolva!

A település iraki kézre kerülésével végleg összeomlott az Iszlám Állam úgynevezett kalifátusa, amelyet a 2014-ben megszerzett szíriai és iraki területeken kiáltott ki.

Az iraki erők "teljesen felszabadították Ravát, és kitűzték az iraki zászlót épületeire" – írta közleményében Abdul Amír Rasíd Jarallah altábornagy.

Az Eufrátesz partján fekvő Rava Anbár tartomány nyugati részén található, a szíriai határ közelében.
Szíriában a hadsereg november 9-én aratott gyakorlatilag végső győzelmet a dzsihadisták fölött, miután visszaszerezte az utolsó jelentős lakott települést a szélsőségesektől.

– hangoztatta egy katonai szóvivő. Az iraki erők a jövőben arra összpontosítanak majd, hogy kiűzzék a sivatagban menedéket kereső szélsőségeseket, és visszaszerezzék, illetve megerősítsék az ellenőrzést a határon.

Brett McGurk, a szélsőségesek ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott a Twitteren azt írta: az Iszlám Állam "hamis kalifátusának napjai meg vannak számlálva".