Katonai puccs söpörte el a diktátort, de a káosz marad

Horizontal
An armoured personnel carrier stations by an intersection as Zimbabwean soldiers regulate traffic in Harare on November 15, 2017. Zimbabwe's military appeared to be in control of the country on November 15 as generals denied staging a coup but used state television to vow to target "criminals" close to President Mugabe. / AFP PHOTO / Jekesai NJIKIZANA
Vágólapra másolva!
A polgárháború szélére sodródott a súlyos gazdasági válságban lévő Zimbabwe, miután a hadsereg átvette az uralmat Robert Mugabétől a dél-afrikai országban. A diktátor valószínűleg házi őrizetben van. A puccs mögött az állhat, hogy a múlt héten Mugabe menesztette Emmerson Mnangagwa zimbabwei alelnököt, akit összeesküvés szervezésével vádolt meg. Az alelnök elmenekült az országból, de a puccsot követően rögtön vissza is tért. A hatalomátvétel mögött a gazdaság teljes összeomlása is szerepet játszhatott, de egy kínai szál is feltűnt a háttérben.
Vágólapra másolva!

A zimbabwei hadsereg szerda hajnalban az általa elfoglalt ZBC állami televízióban közölte, hogy átvette az ország irányítását Robert Mugabe elnök kormányától. A hadsereg képviselői hozzátették: akciójukkal a 93 éves elnök köreihez tartozó,

az országnak "gazdasági és szociális szenvedést okozó bűnözők" ellen léptek fel.

Elutasították azt a vádat, hogy katonai puccsot hajtottak végre. Kifejezték abbéli reményüket, hogy a helyzet Zimbabwéban visszatér a normális kerékvágásba.

A Reuters és több más külföldi forrás szerint tisztelettel beszéltek az államfőről, a fegyveres erők főparancsnokának és őméltóságának nevezték. Azt állították, hogy az elnöknek és családjának nem esett baja, biztonságban vannak. Ígéretet tettek arra, hogy megvédik a köztisztviselőket, és garantálják az igazságszolgáltatási rendszer függetlenségét. Egyelőre azt nem lehet tudni, hogy hol van Mugabe, mivel az elnök a katonák hatalomátvétele óta semmilyen üzenetet nem küldött.

A videofelvételről készült képen Sibusisiwe B. Moyo dandártábornok, a zimbabwei védelmi erők szóvivője a hadsereg által elfoglalt ZBC állami televízió hararei stúdiójában bejelenti, hogy a katonaság átvette az ország irányítását Robert Mugabe zimbabwei elnök kormányától Forrás: MTI/AP/ZBC/-------------------

Őrizetben a pénzügyminiszter

Hírforrások korábban arról számoltak be, hogy lövöldözést lehetett hallani Mugabe fővárosi rezidenciája körül, miután katonák és katonai járművek jelentek meg Harare utcáin, és szemtanúk három nagy robbanást véltek hallani a város központjában. A legfrissebb értesülések szerint katonák és páncélos járművek lezárták a kormányhivatalokhoz, bíróságokhoz és a parlamenthez vezető utakat. Egy kormányzati forrás bejelentette, hogy a hadsereg őrizetbe vette Ignatius Chombo pénzügyminisztert. Chombo magas rangú tisztségviselője a Mugabe által vezetett Zanu-PF kormánypártnak.

A hatalomátvételt vélhetően Emmerson Mnangagwa zimbabwei alelnök menesztése váltotta ki. A sokáig Robert Mugabe elnök utódjának tartott Mnangagwát a múlt héten váltották le, miután összekülönbözött az elnök feleségével, aki így esélyessé vált arra, hogy ő lépjen férje helyére.

Mnangagwát azzal vádolták meg, hogy a hatalom átvételére szőtt összeesküvést.

Az alelnök külföldre menekült. Mnangagwa a menesztését követően elhagyta az országot, de a Guardian szerint a puccsot követően visszatért Zimbabwébe. A Guardian szerint a Dél-Afrikai Köztársaságba menekült a volt alelnök, így minden bizonnyal Pretoria támogatni fogja az új vezetőt, ami komoly segítség lesz a számára, hogy stabilizálja a hatalmát.

Nyugalom van Hararéban

Egyelőre Hararében nyugodt a helyzet, a belvárosban nem sokan sétálnak. Egy helyi tisztségviselő szerint az emberek szeretnék elkerülni a vérengzést, de bíznak benne, hogy lesz változás.

Ellenez mindenféle alkotmányellenes változást Zimbabwéban Jacob Zuma, a Dél-afrikai Köztársaság elnöke. A dél-afrikai államfő nagyon aggasztónak nevezi a zimbabwei helyzetet, és nyugalomra, önmérsékletre, a

szólít fel minden érintett felet. A Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) regionális szervezet "kész segíteni, ha szükséges" - tette hozzá Zuma, aki mindig hűségesen támogatta Mugabét.

Az alelnök menesztése állhat a puccs mögött Forrás: Anadolu Agency/2017 Anadolu Agency/Stringer

Pekingből hazatérve döntött a vezérkari főnök

Constantino Chiwenga vezérkari főnök korábban nyíltan azzal fenyegetett, hogy beavatkozik a politikába, mert értékelése szerint tisztogatás zajlik a kormánypárton belül az ország függetlenségi harcában hajdan részt vett tagok ellen. Chiwenga egyébként a múlt héten Pekingben folytatott tárgyalásokat a Guardian értesülése szerint. Peking most azt közölte, hogy teljesen normális egyeztetéseket folytattak a vezérkari főnökkel. Most figyelemmel követik a Zimbabwében történteket, és bíznak benne, hogy hamarosan rendeződik a helyzet.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az elnök felesége,

Grace Mugabe erős bázist épített ki magának a Zanu-PF-en belül és annak befolyásos ifjúsági szervezetében,

így viszont konfliktusba került a függetlenségi háború veteránjaival, akik korábban kivételezett helyzetet élveztek a párt soraiban, de az utóbbi években sorra kikerültek a kormányzati és a párttisztségekből. Most, nagy kérdés, hogy a kormánypárt hívei felveszik-e a küzdelmet a hadsereg tagjaival, vagy pedig elfogadják a kialakult helyzetet. Egy esetleges polgárháború csak még mélyebbre taszítaná Zimbabwét.

Constantino Chiwenga vezérkari főnök múlt héten Kínában tárgyalt Forrás: AFP/Jekesai Njikizana

A veteránok örülnek

Időközben az alkotmányos demokráciához való békés visszatérést szorgalmazta a zimbabwei ellenzék. A Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) nevű párt, amely a Mugabe vezette Zanu-PF legjelentősebb belpolitikai ellenfele volt az utóbbi két évtizedben, közleményében kifejezte abbéli reményét, hogy a hadsereg beavatkozása elvezet egy "stabil, demokratikus és haladó nemzetállam megteremtéséhez".

A zimbabwei függetlenségi háború veteránszövetségének vezetője felszólította szerda reggel a Dél-afrikai Köztársaságot, Dél-Afrika többi országát és a nyugati hatalmakat, hogy állítsák helyre kapcsolatukat az országgal, miután a hadsereg átvette a hatalmat. Chris Mutsvangwa üdvözölte a hadsereg lépését mint

"a hatalommal való arcátlan visszaélés vértelen korrekcióját",

egy "szakadék szélén álló ország megmentését". A zimbabwei rendőrség főparancsnoka szolgálatba rendelte az ország összes rendőrét - közölte az AP hírügynökséggel az állomány egy neve elhallgatását kérő, magas rangú tisztségviselője.

Hiperinfláció és teljes összeomlás

A mostani puccsban gazdasági okok is szerepet játszottak, mivel alig egy évtizeddel azután, hogy a hiperinfláció elértéktelenítette a zimbabwei dollárt és vele együtt az emberek nyugdíját és megtakarításait, a délkelet-afrikai országban megint jelentősen nőni kezdtek az árak. Zimbabwe 2009-ben az amerikai dollárt, a brit fontot és a dél-afrikai randot tette meg hivatalos fizetőeszköznek, miután elszabadult az infláció, aminek a mértékére csak következtetni lehet. A kormány ugyanis 2008-ban leállította az ezzel kapcsolatos adatközlést az egyes termékek árának követhetetlensége miatt.

Robert Mugabe 37 éve irányítja diktatórikus módon az országot Forrás: AFP/Jekesai Njikizana

Egyes számítások szerint

2008 októberében az infláció 79,6 milliárd százalék volt, röviddel később már 500 milliárd százalék.

A kormány egyre magasabb névértékű bankókat bocsátott ki. A 100 ezer milliárd címletű volt a legnagyobb, ezt valamikor 2009 elején hozta forgalomba a zimbabwei jegybank. 2009 áprilisában megszüntették a nemzeti valuta, a zimbabwei dollár használatát. A nemzeti deviza elértéktelenedése annak a gazdaságpolitikának a következménye, aminek a hatására az egykor virágzó gazdaság totálisan összeomlott, az egykor Afrika éléskamrájának nevezett országban súlyos élelmiszerhiány alakult ki.

Az elmúlt nyolc évben ugyan nagyjából stabilizálódott a pénzügyi helyzet, az elmúlt két hónapban azonban akuttá vált a devizahiány, és ebből adódóan

sok termék eltűnt a boltok polcairól, más cikkeknek az ára pedig szinte naponta emelkedik.

Általában a havi 50 százaléknál nagyobb árszínvonal-emelkedést nevezzük hiperinflációnak. A Reuters idézte Steve Hanke, az amerikai Johns Hopkins University professzorát, aki szerint Zimbabwe ismét a hiperinfláció állapotába került. Ezt támasztja alá a zimbabwei székhelyű Econometer Global Capital is, amely szerint szeptemberben 65 százalék volt az infláció. A zimbabwei statisztikai hivatal egészen más következtetésre jutott, számításai szerint a szeptemberi infláció 0,78 százalék volt.

Mugabe sokat tett a független Zimbabwéért

Robert Mugabe 37 éve irányítja az országot. Afrikában rendkívüli elismertségnek örvend, a nyugat szerint azonban az elnök egy olyan despota, aki katasztrofális vezetéssel romba döntötte a gazdaságot, és az erőszaktól sem riad vissza, hogy megtartsa hatalmát - ezzel gyakorlatilag tönkretette Afrika egyik legígéretesebb államát. Mugabe Salisburyben született 1924. február 21-én. 1951-ben sikerrel diplomázott, élete során még 6 különböző felsőfokú oklevelet kapott különböző felsőoktatási intézményektől.

Kudzai Chipanga, a kormánypárt ifjúsági szervezetének vezetője erős bázissal rendelkezik Forrás: AFP/Jekesai Njikizana

1960-ban tért vissza Zimbabwéba, s még ebben az évben belépett a Nemzeti Demokratikus Pártba. Hamar ismert személyiség lett az országban, erőteljes hangvételű beszédeivel a gyarmati rendszer és hatóság ellen tüzelte a közvéleményt.

Pártjával együtt követelte az angolok mielőbbi kivonulását, Zimbabwe (akkor Dél-Rodézia) teljes függetlenségét.

1964-ben Mugabét egyik beszéde következtében letartóztatták, az elkövetkező tíz évét börtönben töltötte.

1974-ben szabadult, s pártjában nőtt a népszerűsége. Vértelen puccsal átvette a hatalmat a párt felett, s létrehozott a szervezeten belül egy katonai szárnyat. 1978-ban nemzetközi nyomásra Ian Smith kénytelen volt választásokat kiírni. Robert Mugabét 1980-ban miniszterelnöknek választották, az elnök Canaan Banana lett. 1980. április 18-án kikiáltották Zimbabwe függetlenségét. Mugabe 1987-ben megszüntette a miniszterelnöki hatalmat, és elnöknek nevezte ki magát, megszerezve az ország felett az abszolút hatalmat. Azóta Mugabét többször is újraválasztották, általában erősen vitatott körülmények között.