Többéves börtönre ítélt négy embercsempészt egy bécsi bíróság

Vágólapra másolva!
Többéves szabadságvesztésre ítélt hétfőn egy bécsi bíróság négy embercsempészt, akik illegális bevándorlókat juttattak Ausztriába. Az esküdtek szerint kétség sem férhet hozzá, hogy egy profitorientált bűnszövetkezet tagjai voltak.
Vágólapra másolva!

A csempészeket - egy 45 éves szíriai és három, 39 és 42 év közötti orosz állampolgárt - 2016 júliusában fogták el.

Az elítéltek több esetben Magyarországról szállítottak migránsokat illegálisan Ausztriába, ahol ideiglenes szállásokon helyezték el, és a lehető legrövidebb időn belül Németországba vitték őket.

A bűnszövetkezet fejenként 4-7 ezer eurót (körülbelül 1,2-2,2 millió forintot) kért "szolgáltatásaiért".

Az ügyészség eredetileg olyan értesüléseket kapott, hogy a szíriai állampolgár 8 ezer embernek segített eljutni az áhított célországba, amivel mintegy egymillió euróra (nagyjából 310 millió forintra) tett szert. A hatóságok ezt végül nem tudták teljesen bizonyítani, és csak 55 olyan migránst sikerült előkeríteni, akit ő csempészett Németországba.

A férfi 2015 szeptembere óta csempészett migránsokat, a mostani döntés szerint három évig ül majd börtönben emiatt.

A 39 éves orosz kollégáját 71 migráns csempészésével vádolták, őt 3 és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Két jelentéktelenebb szerepkörben dolgozó társát egyenként két évre ítélték, de nyolc hónap után szabadulhatnak. Az ítéletek nem jogerősek.