Legalább 34-en meghalt egy kongói vonatbalesetben

Vágólapra másolva!
Legalább 34 ember meghalt és 26 megsérült egy gyúlékony anyagokat szállító tehervonat balesetében vasárnap a Kongói Demokratikus Köztársaság délkeleti részében fekvő Lualaba tartományban – közölte egy kormányzati tisztviselő.
Vágólapra másolva!

A szerencsétlenség Buyofwe településnél történt. A sérülteket a harminc kilométerre fekvő Lubudi kórházába szállították. Az intézmény főorvosa elmondta, hogy a helyszínen még további sérültek várnak ellátásra.

Lualaba kormányzója, Richard Muyej Mangez azt mondta, hogy még növekedhet az áldozatok száma, mert a mentés még nem ért véget, és a tehervonat számos tartálykocsija még lángokban áll. "A károk hatalmasak" – tette hozzá.

A Radio Okapi beszámolója szerint a gyúlékony anyagokat szállító szerelvény a délkeleti Lubumbashiból tartott a déli Luena településre. Miután kisiklott, 13 vagonból 11 lángba borult.

A tehervonaton engedély nélkül tartózkodtak az ország egyik feléből a másikba eljutni akaró emberek.

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a balesetet.