Tömegsírokat találtak Havídzsánál

Vágólapra másolva!
Legkevesebb négyszáz ember, feltételezhetően az Iszlám Állam nevű terrorszervezet áldozatainak maradványait tartalmazó tömegsírokat találtak Irak északi részén, egy korábbi katonai bázison - jelentette az iraki sajtó a helyi kormányzóra hivatkozva.
Vágólapra másolva!

Rakan Szaíd, Kirkuk kormányzóság vezetője arra kérte az iraki kormányt, hogy ellenőrizzék a Havídzsa közelében fekvő al-Bakara támaszponton talált tömegsírt, és azonosítsák az áldozatokat.

Az iraki kormányerők és a velük szövetséges milíciák szeptemberben indítottak támadást, hogy felszabadítsák Havídzsát az Iszlám Állam ellenőrzése alól. Az iraki kormányfő a múlt hónapban jelentette be, hogy a várost visszafoglalták. Nem sokkal később egy ötven katona és rendőr holttestét rejtő tömegsírra bukkantak a városban.

Az iraki emberi jogi főbiztosság a nemzetközi közösségtől kért segítséget a tömegsírok feltárásához, a maradványok szakszerű kihantolásához és azonosításához.