Vágólapra másolva!
Észak-Karolina államban letartóztatták a 30 éves Paul George Dandan légiforgalmi irányítót és lakótársát, Derrick Fellset, mert csőbombát készítettek.
Vágólapra másolva!

Az Associated Press jelentése szerint a rendőrség robbanószerekkel kapcsolatos részlegének látókörébe került Derrick Fells, aki csőbombát készített, derül ki a Fox News beszámolójából. A Mecklenberg megyei rendőrség letartóztatta lakótársát, Paul George Dandant is, mert kiderült, hogy ő is tudott a bombáról, és Charlotte városában, a Douglas Nemzetközi Repülőtéren dolgozott.

A Szövetségi Légügyi Hivatal közleményben igyekezett megnyugtatni mindenkit, hogy a légiforgalmi irányítóként dolgozó Paul George Dandan belépési engedélye kizárólag az irányítótoronyba szólt. Hiába volt bombája, nem lett volna módja egy repülőgépen elhelyezni. A nyomozásba az FBI is bekapcsolódott, azt vizsgálják, hogy a letartóztatott emberek kapcsolatban állhatnak-e valamilyen terrorszervezettel.

Paul George Dandan Forrás: Mecklenberg megyei rendőrség