Egy részegen hazaérő pár meztelenre vetkőzött a bébiszitternek

Vágólapra másolva!
A Robinson házaspár akart magának egy görbe estét, ezalatt gyermekeikre egy 16 éves lány vigyázott. A gyerekeik már mélyen aludtak, amikor a szülők éjszaka hazaértek, és úgy gondolták az estét egy kis hármas szexszel fogják befejezni, csak éppen a tinédzser korú bébiszitter volt más véleményen, ezért a Robinson házaspár azóta már előzetes letartóztatásban van.
Vágólapra másolva!

A Wisconsin állambeli Wind Lake-ben Crystal és Justin Robinson vasárnap este szórakozni indultak, és ahogy ilyenkor szokták az egyik ismerősük 16 éves lányát kérték meg, hogy vigyázzon két gyerekükre. A bébiszitter nem sejtette, hogy

ezúttal a házaspár majd más szolgáltatást is akar tőle a gyerekfelügyeleten kívül.

Justin Robinson és Crystal Robinson Forrás: Rancine megyei rendőrség

A New York Post tudósítása szerint a késő éjjel erősen ittas állapotban hazaérkező Robinson házaspár még marasztalta a már haza indulni akaró bébiszittert. Marihuánás cigarettát szívtak, amivel a 16 éves lányt is megkínálták, de ő nem fogadta el.

Először csak célozgattak a szexre, de aztán a férj és a feleség is meztelenre vetkőzött és a bébiszitternek is segíteni akartak megszabadulni a ruháitól.

Ekkor ő kimenekült a házból. A bébiszitter édesanyja feljelentést tett, aminek nyomán a Rancine megyei rendőrség letartóztatta Crystal és Justin Robinsont.