Iszlám Államot dicsőítő dalt játszottak fél órán át egy svéd rádióban

Otthagyja a Petőfi Rádiót Peller Mariann rádiós stúdió mikrofon
Vágólapra másolva!
A svédországi Malmö városának egyik rádióadója szerint péntek reggeli műsorukat egy kalózadó "szállta meg", amely egy az Iszlám Állam terrorszervezetet éltető angol nyelvű popdalt játszott újra és újra fél órán keresztül.
Vágólapra másolva!

A dalszövegben nyugati országok lakóit

buzdították, hogy csatlakozzanak a dzsihadistákhoz.

Jakob Gravestam, a Bauer Media válallatcsoport szóvivője elmondta, hogy az incidenst bejelentették a rendőrségen és a skandináv állam médiahatóságánál.

Illusztráció Forrás: Shutterstock

A Bauer Media tulajdonában van a Mix Megapol malmöi rádiócsatorna, amelyen felhangzott a 24Malmo hírportál értesülései szerint az Allah üdvéért című nóta. A csatorna része egy magántulajdonban lévő rádiós hálózatnak, amely 24 svéd városban van jelen, és saját adatai szerint a tízmilliós

Svédország lakóinak 91 százalékát éri el.

Malmö Svédország harmadik legnagyobb városa. Anders Thornberg, a svéd titkosszolgálat (SAPO) vezetője júniusban arra figyelmeztetett, hogy néhány százról több ezerre nőtt az iszlamista szélsőségesek száma az elmúlt években Svédországban, de közülük csak kevesen jelentenek valódi veszélyt a társadalomra. Thornberg az Iszlám Állam propagandáját okolta a szélsőségesek számának növekedése miatt. A legtöbb szélsőséges Stockholmban, Göteborgban, Malmöben és Örebróban él a SAPO szerint.