Előrelépések láthatóak az észak-koreai válság kapcsán Trump szerint

TRUMP, Donald; MUN Dzse In
Szöul, 2017. november 7. Mun Dzse In dél-koreai elnök (j) és Donald Trump amerikai elnök tárgyal a szöuli elnöki rezidencián, a Kék Házban 2017. november 7-én. Az amerikai elnök kétnapos látogatásra érkezett Dél-Koreába. (MTI/EPApool/Csung Szung Dzsun)
Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok kész bevetni katonai erejének teljes spektrumát egy esetleges észak-koreai támadás megállítására, de nem a katonai akcióra koncentrál a megoldás keresésekor - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök Mun Dzse In dél-koreai államfővel közös keddi szöuli sajtóértekezletén.
Vágólapra másolva!

Trump hozzátette, hogy "lát bizonyos haladást" a válság megoldásában, miután

arra biztatja Phenjant, hogy "üljön le tárgyalni, és állapodjanak meg", mert Észak-Korea számára is az az ésszerű, hogy a "helyes lépést teszi meg",

de arról nem beszélt, hogy minek okán lát előrelépést a konfliktusban.

Trump látogatása fordulópont a válságben

A két elnök a sajtóértekezletet megelőzően tárgyalt egymással a szöuli elnöki palotában, a Kék Házban.
Mun Dzse In azt mondta: reméli, hogy Trump dél-koreai látogatása fordulópontot hoz a válságban, és valamelyest megnyugtatja a dél-koreaiakat.

Szöul, 2017. november 7. Mun Dzse In dél-koreai elnök (j) és Donald Trump amerikai elnök tárgyal a szöuli elnöki rezidencián, a Kék Házban. Forrás: MTI/EPApool/Csung Szung Dzsun

Trumppal megállapodtak abban, hogy az Egyesült Államok kibővíti a dél-koreai erők rakétaarzenálját az észak-koreai fenyegetés miatt, de abban is, hogy

a válságot békés úton kell megoldani, és "fényes jövőt ajánlani fel" Észak-Koreának - tette hozzá.

Bővítik a rakétaarzenált Dél-Koreában

Mun Dzse In elnök után szóvivője beszélt a sajtóértekezleten, és bejelentette, hogy Egyesült Államok azonnal tárgyalásokat kezd Dél-Koreával utóbbi katonai képességeinek növeléséről, amelynek keretében

a rakétaarzenál bővítése mellett egyebek között bevetnék a legmodernebb felderítőberendezéseket.

Ezenkívül a két ország Japánnal együtt folytatja együttműködését az észak-koreai fenyegetésekre adandó válaszok kidolgozására.

Az AP amerikai hírügynökség emlékeztet, hogy Trump hétfőn kért a kongresszustól további négymilliárd dollárt az Egyesült Államok vagy szövetségesei ellen irányuló észak-koreai ballisztikus rakéták felderítésére és elfogására.