A texasi tömeggyilkos volt anyósa és apósa is a baptista templomba járt

Templom, Texas, First Baptist Church
Vágólapra másolva!
Az ámokfutó Devin Kelley volt apósa és anyósa abba a baptista templomba járt, ahol Kelley a tömegmészárlást elkövette a dél-texasi Sutherland Springsben.
Vágólapra másolva!

Joe Tackitt megyei seriff hétfőn reggel újságíróknak mondta el, hogy Devin Kelley volt apósa és anyósa nem rendszeresen ugyan, de Sutherland Springs templomába járt.

- mondta a seriff. Vasárnap azonban nem voltak ott az istentiszteleten.

Gregg Abbott texasi kormányzó az ABC televíziónak adott hétfő reggeli interjújában azt mondta, a lövöldöző valamiképp kötődhetett a négyszáz lelket számláló településhez.

– mondta, de a nyomozás miatt többet nem árult el. A kormányzó Devin Kelleyt nagyon zavart embernek nevezte.

A 26 éves Devin Kelley vasárnap délelőtt istentisztelet közben kezdett lövöldözni a baptista templomban. Huszonhat embert megölt és több mint húszat súlyosan megsebesített. A templom szomszédságában lakó helybéli férfi, Johnnie Langendorff fékezte meg őt, amikor - hallva a lövéseket - fegyvert ragadott és a templomban Kelleyre szegezte.

Rendőrautók a dél-texasi Sutherland Springs település szalagkordonnal körbekerített baptista templománál, ahol egy ámokfutó lövöldözött 2017. november 5-én Forrás: MTI/EPA/R. Tomas Gonzalez

Kelley eldobta a fegyverét és menekülni próbált, Langendorff pedig üldözőbe vette. Amikor az üldözésbe bekapcsolódó rendőrök megtalálták a kocsiját, a férfi már halott volt. Hétfőn reggelre kiderült, hogy öngyilkosságot követett el.

Még vasárnap, a késő esti órákban Ann Stefanek, az amerikai légierő szóvivője azt mondta, Kelley 2010-től az amerikai légierő tagja volt.

2012-ben azonban hadbíróság elé állították a felesége és a gyereke bántalmazásáért.

Lefokozták és el is bocsátották a légierőtől. Később elvált.

A fegyvert, amellyel a tömeggyilkosságot elkövette, még tavaly vásárolta, és bár San Antonio mellett lakott, a vásárláskor egy coloradói címet adott meg. Annak az iskolakerületnek a vezetője, ahová Sutherland Springs is tartozik, hétfőn elrendelte, hogy nemcsak Sutherland Springsben, hanem a környező települések iskoláiban is pszichológusok segítsenek a dráma feldolgozásában a diákoknak, családtagjaiknak és az oktatóknak.