A chilei követségre menekült a venezuelai ellenzék egyik vezetője

Vágólapra másolva!
Freddy Guevara, Venezuela egyik legismertebb ellenzéki politikusa a chilei nagykövet rezidenciáján keresett menedéket szombaton, miután a venezuelai legfelsőbb bíróság letartóztatását akarta elérni.
Vágólapra másolva!

A chilei külügyminisztérium közlése szerint a nagykövetség vendégeként befogadták az ellenzéki politikust Chile humanitárius hagyományainak megfelelően. Helyi idő szerint szombat késő este érkezett a chilei nagykövet rezidenciájára.

Korábban rendőrségi járművek vették körül az ellenzéki vezér lakását,

hollétéről pedig eddig nem lehetett tudni.

A Nicolás Maduro elnök befolyása alatt álló venezuelai legfelsőbb bíróság pénteken tiltotta meg Guevarának, hogy elhagyja az országot, illetve felhívta a szintén kormányzati ellenőrzés alatt álló Alkotmányozó Nemzetgyűlést, eljárás lefolytatása céljából fossza meg képviselői mentességétől az ellenzéki vezetőt.

A bírói testület egyebek mellett

azzal vádolja Guevarát, hogy zavargásokat szított a hónapokig tartó kormányellenes tüntetések idején.


A latin-amerikai ország történetének legsúlyosabb politikai, gazdasági és társadalmi válságát éli.

Áprilistól hónapokon át folyamatosak voltak az utcai tüntetések a dél-amerikai országban, és a hatóságokkal vívott összetűzésekben legalább 125-en vesztették életüket.