Vágólapra másolva!
Két öngyilkos merénylet rázta meg vasárnap Áden városát Jemen déli részén. A támadásokban legkevesebb öt ember meghalt.
Vágólapra másolva!

A hatóságok szerint a biztonsági szervek ellen elkövetett merényletek mögött az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet áll, de a szélsőségesek egyelőre nem jelezték, hogy valóban ők követték el a merényleteket.

A tábornok volt a célpont

Az első merénylettel egy autóba rejtett pokolgépet felrobbantó öngyilkos merénylő

a város biztonságáért felelős Salál Sáe tábornokot vette célba,

amikor gépkocsioszlopával a biztonsági erők központjába igyekezett behajtani. A robbanás után a környező tetőkről fegyveresek több irányból tüzet nyitottak a konvojra. Több rendőr meghalt, de a tábornok sértetlenül megúszta a támadást.

Sáe életét már ötödik alkalommal próbálták kioltani a szélsőségesek mióta Ádent 2015 nyarán a kormányerők visszafoglalták a síita húszi lázadóktól.

A második öngyilkos merénylő sikeresen beszivárgott a helyi bűnügyi rendőrség központjába, és ott robbantotta fel magát.

A detonációt követően itt is tűzpárbaj alakult ki a rendőrök és fegyveres terroristák között.

Szanaa helyett Áden a központ

A város visszafoglalása óta Sáe és csapatai könyörtelen küzdelmet hirdettek a dzsihadisták ellen, és Ádenben hónapok óta nem is volt nagyobb merénylet.

Jemenben évek óta polgárháború dúl. A konfliktusba 2015 tavaszán

a szaúdi vezetésű arab katonai koalíció is beavatkozott az Irán támogatását élvező húszik ellen harcoló kormányerők oldalán.

A nemzetközileg elismert kormány az ország hivatalos fővárosa, a húszik ellenőrzése alatt álló Szanaa helyett jelenleg Ádenből irányítja az országnak azt a részét, amelyet ellenőrzése alatt tart.