Több ezer migránst mentettek ki a tengerből, 34-en megfulladtak

Csónakon érkeznek illegális bevándorlók Tunéziából az olaszországi Lampedusa szigetére 2011. február 20-án
Illegális bevándorlók érkeznek csónakkal Tunéziából az olaszországi Lampedusa szigetére (Képünk korábbi felvétel).
Vágólapra másolva!
Mintegy 2600 embert mentettek ki az elmúlt napokban a Földközi-tengerből különböző segélyszervezetek, de több mint 30 ember életét vesztette az Európába vezető veszélyes tengeri út alkalmával - közölte szombaton a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IMO).
Vágólapra másolva!

Közel 2600 bevándorlót mentettek meg az elmúlt négy nap alatt a Földközi-tengeren, és eddig harmincnégy holttestet emeltek ki a vízből - írta a Twitteren Flavio Di Giacomo, az ENSZ migrációs szervezetének szóvivője.

Huszonhat holttestet azután találtak meg, hogy egy migránsokat szállító hajó pénteken süllyedni kezdett

- közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője, aki szerint a süllyedő bárkából 64 embert sikerült kimenteni.

- mondta a szóvivő.

Az Európai Unió Eunavfor Med missziója is nehéz napról számolt be pénteken Facebook-oldalán.

Hajóját egy helikopter kísérte, amely a süllyedő gumicsónakok helyét azonosította a tengeren.

Illegális bevándorlók érkeznek csónakkal Tunéziából Olaszországba. (Képünk illusztráció) Forrás: AFP/Roberto Salomone

Olasz médiaértesülések szerint az olasz parti őrség Diciotti nevű hajója szombat délelőtt 764 bevándorlót és menekültet, közöttük 112 kiskorút szállított a dél-olaszországi Reggio Calabriába. Nyolc holttest is volt a fedélzeten.

Az Orvosok Határok Nélkül nevű segélyszervezet Aquarius nevű hajója a calabriai Vibo Valentiába szállított pénteken 588 migránst, akiket a líbiai partok közelében mentettek ki az elmúlt napokban.

Tizennyolc algériai bevándorló pedig Szardínia szigetén kötött ki csónakjával.

Bár augusztus óta jelentősen csökkent az Olaszországba a Földközi-tengeren át érkező menekültek száma, de továbbra is gyakoriak a mentési műveletek - írta a dpa német hírügynökség.

Az IMO adatai szerint idén több mint 2800 ember veszett a Földközi-tengerbe átkelés közben.