Diákokat, turistákat gázolt az üzbég terrorista

New York, terrortámadás, Manhattan
New York, 2017. október 31. Lezárt bicikliúton levő kerékpárroncsok közelében intézkedik egy New York-i rendőr a manhattani lövöldözés helyszínén, ahol egy sofőr kisteherautóval a kerékpárútra hajtott, és legkevesebb nyolc személyt halálra gázolt, kilencet megsebesített 2017. október 31-én. A hatóságok egy gyanúsítottat őrizetbe vettek. (MTI/AP/Craig Ruttle)
Vágólapra másolva!
Nyolcan meghaltak és tucatnyian megsebesültek a kedd délutáni New York-i gázolásos terrortámadásban. A merénylőt, egy 29 éves üzbég férfit még a helyszínen elfogták a rendőrök. Azóta kiderült, a férfi „Allah akbart!" kiáltva hajtott a biciklisek közé. A New York Post összegyűjtött mindent, amit a sérültekről és a halálos áldozatokról tudni lehet.
Vágólapra másolva!

Az áldozatok azonosítása még most is tart, eddig 5 argentin és egy belga állampolgárról lehet tudni. A másik két halálos áldozatot még nem sikerült azonosítani.

Az argentin férfiak turistaként érkeztek New Yorkba, hogy

Manhattanben ünnepeljék az osztálytalálkozójukat.

Egyikük egy 48 éves üzletember, aki az utat szervezte és fizette a barátainak. A merénylet napján biciklit béreltek, éppen akkor jártak a Stuyvesant gimnázium előtt, amikor az üzbég férfi a tömegbe hajtott.

A New York Manhattan városrészében levő Stuyvesant középiskolánál Forrás: MTI/AP/-------------------

Didier Reynders belga külügyminiszter a Twitteren jelentette be, hogy a hatodik áldozat

egy belga nő,

aki az USA-ban élt, és kirándulni volt Manhattanben a nővérével és az anyjával.

Biciklik roncsai borították be az utat Forrás: MTI/AP/Craig Ruttle

A sérültek között van a

környékbeli gimnázium két diákja és két iskolai dolgozó

is – tudta meg a New York Post. A diákokat kritikus állapotban szállították kórházba.