Kitörni készülő vulkán miatt kiürítenek egy teljes szigetet

Vágólapra másolva!
Egy teljes sziget kiürítését rendelte el a vanuatui kormány a kitörni készülő Manaro vulkán miatt - jelentette be a csendes-óceáni szigetország vezetése csütörtökön.
Vágólapra másolva!

A nagyjából 400 négyzetkilométeres Ambae szigetén körülbelül 11 ezer ember él, többségük eddig a sziget más részein keresett menedéket a háborgó tűzhányó elől. Hilaire Bule kormányszóvivő szerint a kormány úgy döntött,

nem teheti kockára a szigeten lévők életét, ezért rendelték el a teljes kitelepítést, amely várhatóan egy hétig tart.

A Manaro vulkán aktivitása egyre erősebb lett az elmúlt egy hét folyamán. Vanuatu kormánya a hét elején hirdetett szükségállapotot a fenyegető vulkánkitörés miatt. Az új-zélandi légierő felderítő repülőgépe kedden azt jelentette, hogy

hatalmas füstoszlop emelkedik a magasba a vulkán kráteréből, és a kürtő hatalmas sziklákat repít a levegőbe.


A szigetlakók egy része már önként elhagyta Ambaét. Ők most arra várnak, hogy kiderüljön, lesz-e kitörés, vagy a tűzhányó ismét elcsendesül. Tisztviselők szerint megjósolhatatlan, hogy mi fog történni.

Ambaén legutóbb 2005-ben volt vulkánkitörés.

Akkor több mint 3 ezren kényszerültek elhagyni otthonaikat, de kötelező kitelepítést nem rendeltek el.

Vanuatu az úgynevezett csendes-óceáni tűzgyűrű mentén fekszik, ahol a törésvonalak miatt rengeteg az aktív tűzhányó. A 65 lakott szigetből álló országban is mintegy féltucat aktív vulkán található.