Bébiételeket mérgeztek meg Németországban

ételmérgezés, mérgezett élelmiszer, Németország
Vágólapra másolva!
A konstanzi rendőrkapitányság, a ravensburgi ügyészség és a baden-württembergi fogyasztóvédelmi és mezőgazdasági minisztérium közös közleménye szerint valaki több üzletláncot is megfenyegetett,hogy Németország-szerte és külföldön is megmérgezi az élelmiszereket, ha nem fizetnek ki neki egy bizonyos összeget.
Vágólapra másolva!

A Bild című lap úgy tudja, hogy a zsaroló tízmillió eurót, vagyis átszámítva 3,1 milliárd forintot követel.

A közlemény szerint

a fenyegetést „nagyon komolyan kell venni”.

A mérget eddig kisüveges bébiételekben mutatták ki, amelyeket a múlt héten Friedrichshafenben helyeztek el több üzletben. Ezeket sikerült időben eltávolítani.

Az ügyről tartott sajtótájékoztatón elmondták, hogy

öt üveg csecsemőtápban találtak mérget,

amely akár halált is okozhatott volna. Az üvegekben etilén-glikolt találtak. Az édes ízű, sűrű folyadék kis mennyiségben is egészségkárosodást okoz, észrevenni nem könnyű, mert színtelen és szagtalan.

Ezt a férfit gyanúsítják az ételek mérgezésével Forrás: Dpa

Biztonsági kamerák felvételei alapján

egy 50 év körüli férfi lehet a zsaroló.

A felvételeket nyilvánosságra hozták, és a lakosság segítségét kérik a gyanúsított elfogásához. Egyben fokozott óvatosságra intettek, a közlemény szerint ellenőrizni kell, hogy sértetlen-e a megvásárolni kívánt termékek csomagolása.

A zsaroló vagy zsarolók kézre kerítésére több mint 220 fős nyomozócsoportot állítottak fel. A nyomozás nemzetközi, Németországon kívül Ausztriára és Svájcra összpontosítanak.

Csütörtök délután az egész országra érvényes riasztást adtak ki. Kiemelték: nem lehet kizárni, hogy ismét manipuláció történik, ezért különösen az üveges kiszerelésű termékekkel óvatosan kell bánni, és azonnal jelenteni kell az eladóknak vagy a rendőrségnek, ha valaki gyanús csomagolású élelmiszert talál.

Korábban egyébként a rendőrök olyan információkat kaptak, hogy terroristák készülnek ételek megmérgezésére Európában.