Észak-Európa legnagyobb akváriumát építik meg Norvégiában

tematizált éttermek ázsiában
Szingapúr, 2017. augusztus 29. A szingapúri Resorts World Sentosa szórakoztató központban található Ocean Restaurant vendégei néznek egy pörölycápát 2017. augusztus 16-án. A 18 millió literes akváriumban számos egzotikus élőlény látható, köztük ráják és leopárdcápák. Ázsia számos, változatos kínálatot és szórakozást nyújtó étterme gyorsan felismerte, hogy a finom ételeken kívül többet is kell nyújtani a vendégeknek. A kontinensen egymással versengő és sok esetben extrém körülményeket és élményeket nyújtó vendéglátóhelyek célja, hogy életre szóló emlékeket adjanak. (MTI/EPA/Wallace Woon)
Vágólapra másolva!
Észak-Európa legnagyobb akváriumát építik meg több mint tízezer négyzetméteren az Oslo melletti Fornebuban.
Vágólapra másolva!

Az építkezést végző norvég lakásépítő cég, a Selvaag szerint a mintegy hét millió liter vízzel feltöltött akvárium 2022-23-ra készülhet el.

A cég tulajdonosa, Olav H. Selvaag a norvég televízióban elmondta, hogy

hosszú évek óta foglalkoznak a tervvel, hogy Oslo környékén egy akváriumot hozzanak létre. A tengerhez közel fekvő földterületet, amin az akváriumot felépítik, már korábban megvásárolták.

Illusztráció Forrás: MTI/EPA/Wallace Woon

A cég turisztikai látványosságnak szánja a létesítményt, amit előzetes kalkulációik szerint évente több százezren keresnek majd fel. Selvaag szerint maga a létesítmény is a norvég szigetvilághoz illeszkedő építészeti gyöngyszem lesz.

A világ legnagyobb akváriuma az Egyesült Államokban, a georgiai Atlantában található, 28 millió liter víz van benne.