Robotrepülőgépekkel támadták a terroristákat orosz hadászati bombázók

Vágólapra másolva!
H-101-es manőverező robotrepülőgépekkel támadták orosz Tu-95MSz típusú rakétahordozó hadászati bombázók az Iszlám Állam és az an-Núszra Front (Dzsabhat Fatah es-Sám) terrorszervezet objektumait Szíriában.
Vágólapra másolva!

Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője azt mondta, a délnyugat-oroszországi Szaratov város közelében lévő Engels repülőtérről felszálló bombázók átrepültek Irán és Irak légterén és a terrorszervezeteknek a szíriai Deir-ez-Zór és Idlíb tartományban található legfontosabb objektumaira lőtték ki a robotrepülőket.

A tábornok által sikeresnek mondott váratlan légicsapás harcálláspontokat, csapat- és haditechnika-összevonásokat, valamint lőszerraktárakat semmisített meg.

Konasenkov hangsúlyozta, hogy a megsemmisített célok biztonságos távolságra voltak mind a lakott településektől, mind pedig az amerikai különleges egységek és az Egyesült Államok támogatta Szíriai Demokratikus Erők (SDF) állásaitól. A tábornok szerint ez utóbbiak Deir-ez-Zórban az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken helyezkednek el, és ezek jelenétére Moszkva egyelőre nem kapott magyarázatot.

Vlagyimir Burovcev, az orosz hadsereg utászszolgálatának parancsnoka előzőleg arról számolt be, hogy

a katonái folyamatos tűz alatt, kevesebb, mint két nap alatt egy 210 méter hosszú, elemes közúti hidat építettek ki az Eufrátesz folyón át, Deir-ez-Zór várostól néhány kilométerre.

A folyó keleti partjára történő átkeléshez felhasználandó híd elbírja a nehéz páncélozott járművek súlyát és ezekből napi 8 ezret képes átengedni.

A szíriai kormánycsapatok szeptember elején szabadították fel Deir-ez-Zór város nagyobbik részét, az Iszlám Állam erőit az Eufrátesz keleti partjára szorítva vissza. Ide Damaszkusz erőinek előőrsei pontonhidak segítésével keltek át, a főerők jelenleg a tömeges átkelésre készülnek.