Működésképtelenné vált a 10. legnagyobb orosz légitársaság

Vágólapra másolva!
Pénzügyi nehézségei miatt működésképtelenné vált a tizedik legnagyobb orosz légitársaság, a VIM-Avia, és emiatt több mint 200 ezer utas maradhat hoppon.
Vágólapra másolva!

A 2002 októberében létrehozott, moszkvai székhelyű légitársaság menetrendszerinti járatok mellett charter szolgáltatásokat is nyújtott. A súlyosan eladósodott vállalat majdnem hárommilliárd rubellel tartozik partnereinek és munkavállalóinak.

Makszim Szokolov közlekedési miniszter közölte, hogy az államnak nem áll szándékában segítséget nyújtani a bajba jutott légitársaságnak, mivel az gyakorlatilag leállította a működést.

Csaknem 39 ezer turista tartózkodik külföldön, alapvetően Törökországban, akiket a VIM-Aviának kellene hazaszállítani.

Emellett 196 ezer eladott jegyet még nem használtak fel tulajdonosai, ezek többségével az október végéig hátralévő időszakban utaztak volna.

Két évvel ezelőtt, 2015 októberében indult csődeljárás az akkor második legnagyobb orosz légitársaság, a magántulajdonban lévő Transzaero ellen. A több mint egymilliárd dolláros hitelállománnyal küzdő légitársaság összeomlott az Oroszországot sújtó gazdasági válság és az ezzel járó forgalomcsökkenés közepette.