Az erdélyi iskolában megvert magyar kislány is büntetést kapott

Vágólapra másolva!
A besztercei Andrei Muresanu Főgimnázium vezetősége szerint nem volt etnikai jellege az iskolában múlt csütörtökön történt bántalmazásnak. A főgimnázium belső kivizsgálásának az eredményeit az Agerpres hírügynökség ismertette hétfőn.
Vágólapra másolva!

A besztercei iskolai incidensről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség, az RMDSZ számolt be szombaton. A szövetség a román politikusok és média által gerjesztett magyarellenes megnyilvánulásnak tekintette, hogy egy, az iskola magyar tagozatán tanuló ötödik osztályos kislányt azért bántalmazott a szünetben két hatodikos fiú, mert a lány magyarul beszélt.

Az RMDSZ szerint egy későbbi szembesítés alkalmával a fiúk bevallották: zavarta őket a magyar beszéd.

Az iskolai vizsgálat szerint nem azért verték meg, mert magyarul beszélt

Az Agerpres hírügynökség szerint az iskolán belül bizottság alakult az ügy kivizsgálására. A testület az érintett diákok, szüleik és osztályfőnökeik meghallgatása után

azt a következtetést vonta le, hogy a diákok közötti konfliktusnak nem volt etnikai jellege.

A tanintézet álláspontja szerint a bántalmazó gyermekek nem is tudták, hogy a bántalmazott kislány a magyar tagozat diákja. A főgimnázium vezetése sajnálatosnak tartotta az incidenst, mely - álláspontja szerint - "egy olyan tanintézetben történt, amelyben évtizedek óta harmóniában él a magyar közösség a román közösséggel".

A megvert lányt is megbüntette az iskola

A főgimnázium írásos megrovásban részesítette a szóbeli és tettleges agressziót elkövető román diákokat, a magyar diáklányt pedig

Az iskola ugyanakkor mind az érintett gyermekeknek, mind pedig szüleiknek pszichológiai tanácsadást javasolt.